Marca című spanyol sportnapilap szerint az elkövetkező napokban az AC Milan hivatalosan is megteszi 42 millió eurós (10.3 milliárd forint) ajánlatát Samuel Eto’o-ért, a Barcelona kameruni csatáráért. Az újság állítja, hogy a gólerős játékos eladása kézenfekvőnek tűnik a katalánok részéről, hiszen elképzelhetetlen, hogy az afrikai futballista egy időben tartózkodjon a pályán a francia Thierry Henryval, az argentin Lionel Messivel és a brazil Ronaldinhóval. A 26 éves válogatott támadó egyike azoknak a futballistáknak, akik helyet kaptak a Milan alelnökének, Adriano Gallianinak a „nagy bajnokokból álló” kívánságlistáján Didier Drogba, Andrij Sevcsenko, Alexandre Pato, Ronaldinho és – a legfrissebb hírek szerint – Carlos Tévez mellett. Az átigazolás mellett szól még, hogy a BL-győztes csapat vezetőedzőjének, Carlo Ancelottinak sikerült meggyőznie a klub elnökét, Silvio Berlusconit arról, hogy a támadó tökéletesen illeszkedne az együttesbe.







