A legjobb százat célozza meg

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.07.18. 23:49
Címkék

Miközben Szávay Ágnes száguld fölfelé a világranglistán, egy másik magyar teniszező is sorra éri el a remek eredményeket.

Nagy Kyra júniusban egymás után három challenger-tornát nyert meg: Zágrábban, Campobassóban, illetve Isztambulban győzedelmeskedett, és ezzel a 125. helyre jött föl a világranglistán, alig három pozícióra a legjobb eredményétől. A következő heteket is végigversenyzi az augusztus végén kezdődő US Open előtt, tehát meg is döntheti az eddigi rekordját.

„Egy kicsit valóban furcsa, hogy huszonkilenc évesen jutottam el oda, hogy megjavíthatom a legjobb helyezésemet – mondta Nagy Kyra. – Mostanában kevesebbet idegeskedem a pályán, és változatosabb a játékom is: régen sokszor csak átcsapkodtam a hálón a labdát, míg most akár rövidítek is, ha a helyzet úgy hozza.”

Nagy a hétvégi csapatbajnokságon az MTK-Újbudával aranyérmet szerzett, majd Palermóba utazott, ahol – akárcsak Szávay Ágnes –, ő is a főtáblán szerepel a 145 ezer dolláros WTA-tornán.

Nagy Kyra közelmúltbeli sikereinek vannak más összetevői is. „A sikerek meghozták az önbizalmam. Az első, vagyis a zágrábi versenyre még nem úgy mentem el, hogy most aztán győzök, és még a második, az olaszországi viadalon is volt bennem egy kis bizonytalanság. Ezt főleg az úgynevezett fontos pontoknál lehetett észlelni, de a harmadik tornán már úgy álltam oda az ilyen helyzetekhez, hogy tudtam, végül enyém lesz a labdamenet.”

A jó eredmények másik titka az, hogy nem annyit edz, mint régebben – hanem, meglepő módon, kevesebbet.

„Mostanában nem teniszezem annyit – tette hozzá Nagy Kyra. – Nem hanyagolom el a felkészülést, de a sok játék helyett kondizni vagy aerobikozni járok, és a versenyidőszakban csak hetente két alkalommal tréningezem ütővel és labdával. Nem hiszem, hogy huszonkilenc évesen még hatalmas újdonságokat tanulhatnék meg, ráadásul úgyis szinte minden héten játszom valahol, azaz nem esem ki a ritmusból.”

Úgy tűnik, a megváltozott edzésmódszer meghozta az eredményt: Nagy Kyra az elmúlt hetek sikerei után Palermóba is nagy reményekkel érkezett meg.

„Tudom, hihetetlennek hangzik, de még sohasem nyertem mérkőzést WTA-torna főtábláján, ami lassacskán már kezd ciki lenni, itt az ideje egy győzelemnek – mondta a palermói verseny előtt. – Emellett szeretnék a következő hetekben tovább javítani a világranglista-helyezésemen, és esetleg bekerülni az első százba.”

Az első fordulóban a világranglista 95. helyén álló Tatjana Malek ellen erre meg is volt az esélye, bár a 19 esztendős német sokat fejlődött az utóbbi időben. Az előjelek azonban Kyrának kedveztek, hiszen ellenfele Japánban játszott Fed-kupameccset, és csak kedd délután érkezett meg Palermóba.

Nagy pedig meg is ragadta a lehetőséget: remek játékkal 6:2, 7:5-re győzte le a német lányt, és a második fordulóban a negyedik kiemelt francia Emilie Loit vár rá.

„Rettenetesen meleg volt. Igyekeztem okosan játszani, irányítani a meccset, és ez meg is hozta a sikert– mondta Nagy a találkozó után. – Végre megtört a jég, megvan az első győzelem, most már nyugodtabban, még nagyobb önbizalommal teniszezhetek. Loit hasonló stílusban játszik, mint Malek, ő is nyesegeti vissza a labdát, és nagyon jó, tapasztalt teniszező, remélem, sikerül majd meglepnem.”

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
22 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
41 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
53 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája