Kispest: nagy utazás

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2007.07.14. 00:06
Címkék

Ha Tolnát és Baranyát nem is járja be a következő napokban, Debrecenbe, Velencére és Kisinyovba elutazik a Honvéd. Haladjunk szép sorban: Supka Attila csapata vasárnap a DVSC elleni Szuperkupa-visszavágóra hivatalos, hétfő délután háromkor a Velencei-tó partján, a klub által indított ifjúsági táborban lesz jelenése, csütörtökön pedig – UEFA-kupa-selejtezőn – a Nistru Otaci ellen küzdhet (a találkozót Kisinyovban rendezik, ugyanis Moldovában egyedül a fővárosban található olyan létesítmény, amely megfelel az Európai Labdarúgószövetség kívánalmainak). Maradva még a leghosszabb kirándulásnál: a kispestiek villámlátogatást tesznek a Nistrunál. Jönnek és mennek: a mérkőzés napján száll fel a különgépük, néhány órával a landolás után lejátsszák a találkozót, majd az öltözőből egyből a repülőtérre hajtatnak, s indulnak is vissza Budapestre. Pénteken eldőlt, hogy a klubbal közös megegyezéssel szerződést bontó Kovács András masszőrrel ellentétben a héten igazolt Magasföldi József tagja lehet az utazó keretnek, sőt – mivel az UEFA szabályai szerint a kezdés előtt 24 órával még lehet módosítani a nevezésen – akár pályára is léphet. Valószínűleg nem a támadó volt a Honvéd utolsó nyári szerzeménye, amint arról már beszámoltunk, Supka Attila még egy középpályással és egy csatárral bővítené a keretet. Úgy értesültünk, hogy a fedezetsorban a Székesfehérváron edző Simek Pétert látná legszívesebben a szakmai stáb, elöl pedig Sitku Illés vagy Tóth Mihály lehet a „megoldás”. Ez ügyben tárgyalás és folytatás a napokban várható – döntés szintúgy.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik