A szökött légiós esete…

2007.07.13. 21:26
Címkék

Amint azt már megírtuk, érvényes szerződése ellenére Görögországba távozott Siófokról a klub kameruni légiósa, Eugene Fomumbod. Csorba Ottó, a balatoniak klubvezetője már felkereste az MLSZ-t, hogy az hivatalosan is felvegye a kapcsolatot a görög szövetséggel: „Érthetetlen a játékos viselkedése, hiszen érvényes szerződés köti a klubhoz, és engedélyünk nélkül nem is tárgyalhatott volna más egyesülettel. Nem játékengedélyének bevonása az elsődleges célunk, távozhat, ha akar, csak fizessék ki az árát. A történtek után Siófokon már egyébként sem lenne maradása.” A szabadságáról visszatérő labdarúgót autó várta a repülőtéren, hogy Siófokra vigye, azonban az utazás csak a Bozsik-stadionig tartott, mert Eugene Fomumbod beszélni akart a Honvédban játszó honfitársával, Edouard Ndjodóval. Miután visszatért a kocsihoz, közölte, várnia kell a barátjára, majd később utazik Siófokra. Végül Görögországba repült… Kuttor Attilával és Nagy Lajossal szóban megegyeztek a vezetők, előbbi kölcsönbe érkezne egy szezonra, míg utóbbi három évig a kék-sárgák játékosa lehet.

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
13 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
19 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
34 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
42 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
48 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
49 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
59 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája