Változások Kecskeméten

2007.07.11. 23:34
Címkék

Karagits Mátyás lett a bajnoki bronzérmes Phoenix Mecano-Kecskeméti RC férficsapatának vezetőedzője. Karagits, aki játékosként és edzőként is sokszor segített már a kecskeméti röplabdázóknak, rövid egyeztetés után mondott igent. „Munkahelyemen, a Katona József-gimnáziumban is kellett egyeztetnem, mert kevesebb órát vállalhatok, időnként gondoskodni kell a helyettesítésemről – mondta a szakember. – Az iskolában nem lesz semmi probléma, a csapat kialakítása viszont még a jövő feladata. Kaszap Tamás után a napokban ifjabb Schulcz István is megegyezett a KométaKaposvárral, mindketten a bajnokhoz igazolnak. Nacsa Gáborra viszont mi nem tartunk igényt. Tárgyalunk Somodi Istvánnal és Szabó Tamással, akiknek lejárt a szerződésük. A feladónkat, Tóth I Gábort a napokban megműtik, a bajnoki rajton már számítok rá. A felkészülést augusztus elsején kezdjük meg, beneveztünk a harmadik számú európai kupasorozatba, a Challange-kupába, amelyben szeptember végén már pályára kell lépnünk.” A régi tréner, Gyurkó Sándor átveszi Karagits helyét, és a jövőben a juniorokat készíti fel.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
14 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
17 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
25 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
30 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
31 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
44 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
47 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája