Négy érkező, három távozó

2007.07.11. 23:34
Címkék

A Mezőkövesdi KC a klub történetében először jutott fel a hazai férfi kézilabda élvonalába. Ezt döntő részben saját nevelésű játékosokkal érte el, hasonlóra manapság alig van példa a sportágban. Érthető, hogy a sikerkovács edzővel, Juhász Istvánnal további két esztendőre szóló szerződést kötött a klub. A kövesdiek szerény, de stabil anyagi háttérrel vágnak a Budapest Bank Férfiligának, s főleg azokra a helyi sportolókra építenek, akik a feljutást kiharcolták. A felkészülést július második felében kezdik, hazai és külföldi csapatokkal 14 edzőmeccset játszanak. Keretük felfrissül. Három játékosukra, Bukta Rolandra, Drizner Péterre és Mikulás Gáborra nem tartanak igényt, helyükre négy kézilabdázót igazolnak. A kövesdiekhez kerül a szerb juniorválogatott irányító-átlövő, Mirko Vujovics (Pécs), akinek a szerepléséhez nagy reményeket fűznek. A szintén juniorválogatott Ulics István Nyíregyházáról érkezik a matyó városba. Két ózdi is az MKC-t választotta: a kapus Teremy László és a beállós Papp Gábor korábban már szerepelt az NB I-ben. A borsodiak legfőbb célját Juhász István röviden fogalmazta meg: „Íratlan szabály, hogy az újonc az első idényre a biztos bennmaradásnál többet ne tervezzen. Mi is erre vágyunk.”

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
14 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
17 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
25 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
30 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
31 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
44 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
47 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája