Itt a húszéveseké a világ

2007.07.11. 23:34
Címkék

Tíz évvel ezelőtt a finnországi Turkuban rendezték meg az első utánpótlás Európa-bajnokságot, a kontinensviadalnak a hatodik alkalommal csütörtöktől vasárnapig Debrecen ad otthont. Az európai szövetség vezetőit a verseny bevezetésekor az a felismerés vezette, hogy a 19 éves felső korhatárú juniorkorosztályból kiöregedve sok tehetséges atlétának elment a versenyzéstől a kedve. Néhányan ugyan már húsz-huszonkét évesen a világ legjobbjai közé tartoznak, de a többség később érik be. Az átmeneti időszakban azonban nem volt, ami motiválja, pályán tartsa őket, hiszen a nemzetközi porondon nem jutottak szóhoz. E korosztály védelmében vezették be az U23-as kontinensviadalt, s ez az oka, hogy ezen a versenyen nemcsak az idősebbek, de a fiatalabbak sem indulhatnak. Dobogóra állni ennek ellenére nehéz, s az itteni győztesek többnyire az egy hónappal későbbi felnőtt-világbajnokságon is jól szerepelnek. Az idei rajtlistán is találkozunk olyanok nevével, akik a debreceni indulás helyett akár a pénteki római Golden League-viadalt is választhatták volna, s akik Oszakában is ott lesznek. Az eddigi utánpótlás Európa-bajnokságokon a magyaroknak nyolc arany-, négy ezüst- és három bronzérem jutott.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
5 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
6 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
13 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
18 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
47 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
1 órája

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája