Hol vannak a trinidadiak?

2007.07.11. 23:34
Címkék

Féltucatnyi új labdarúgó jutott szóhoz a Mészáros Ferenc edzette Tatabányában. A pályára lépő tizenegyből már körvonalazódik a bajnoki rajtra esélyesek névsora, bár lehetnek még néhány poszton változások. Továbbra sem érkezett meg az a három idegenlégiós, akit a csapat megerősítésére szemeltek ki. „A mai napig nem jött meg az a három trinidadi futballista, akire vártunk – mondta a tatabányai vezetőedző, Mészáros Ferenc. – Nem tudom, mi a késés oka, de úgy tűnik, az ősszel már nem is léphetnek pályára a csapatunkban. Van egy magyar labdarúgó, aki még csatlakozhat keretünkhöz, ám az ő neve továbbra sem publikus.” A Tatabányában bemutatkozott az amerikai légiós, Eric Phol. A siófoki oldalon játszott az MTK-tól érkező Selei András és a Nagy Lajos, Kuttor Attila páros is pályára lépett. A kameruni Eugene Fomumbod megérkezett ugyan Magyarországra szabadságáról, megvolt a hivatalos vízuma és a tartózkodási engedélye is, a repülőtérről azonban csak budapesti barátjáig jutott, és közölte: búcsú nélkül továbbáll Görögországba. A siófokiak nem hagyják annyiban az ügyet, feljelentik a játékost.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
8 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
26 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
27 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
53 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
56 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 órája

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
1 órája