Hidegháború van Fehérváron (2.)

2007.07.11. 23:34
Címkék

aki megkérdőjelezte, egyáltalán szabályos-e ez a taggyűlés.

Végül szabályosnak minősítették.

A megbeszélésen már nyíltan támadták Gál Lászlót, volt, aki azt mondta, egyszerűen mentsék fel a munkavégzés alól, mások pedig alacsonyabb beosztásba helyezték volna. Még nincs végleges döntés, ám a helyzetet hűen tükrözi, hogy ma már a játékosok szerződtetéséről Gál László csak Viniczai Tibor és Szauerwein Tivadar jelenlétében, felügyeletével tárgyalhat.

S hogy teljes legyen a zűrzavar, Gál László egészen másként látja a helyzetet. Ő ugyanis a következőket mondta: „Sokan szeretnek pánikot

kelteni és rémhíreket terjeszteni, pedig nem állnak rosszul a dolgok. Igenis megvan az a helyi és fővárosi vállalkozókból álló tulajdonosi kör, amely hosszú távon biztosítaná a csapat jövőjét. Napokon belül kiderül, kikről van szó. Természetesen az a célunk, hogy megtartsuk lejárt szerződésű kulcsjátékosainkat, továbbra is Fehérváron futballozzon Simek Péter, Farkas Balázs, Koller Ákos és Sitku Illés. Magam is hallom, milyen pletykák terjednek rólam és a gazdasági működésünkről. Biztosíthatok mindenkit, hogy itt nem tűntek el pénzek, mindent pontosan, papírral tudunk igazolni. Jelenleg ott tartunk, hogy vagy dobogóra esélyes csapatunk lesz, vagy szerényebb célokért küzdünk. Hétfőig ennek el kell dőlnie…”

Hétfőig…

A jövő héten folytatják a taggyűlést, amelyen végérvényesen határozni kell a klub sorsáról is. Ha a Fetév-szer kerül hatalomra, márpedig a jelek most erre utalnak, akkor előfordulhat, hogy Gál Lászlónak távoznia kell, s ebben az esetben szinte bizonyosan távozik Farkas Balázs, valamint Simek Péter, mi több, ebben az esetben információnk szerint a klub korábbi játékosa és edzője, Szabó Károly kerülhet a klubigazgatói pozícióba. Ha viszont a Mátra Holding, vagyis Gál László érdekeltségi köre lesz a nyertes, nagy kérdés, hogy az eddig már rengeteg pénzt áldozó Szauerwein Tivadar és a Fetépszer nem hátrál-e ki.

A szurkolókat persze a csapat teljesítménye is érdekli.

Márpedig az, aki ott volt szerdán a Sóstói Stadionban, láthatott egy lendületes, sok helyzetet kidolgozó fehérvári csapatot, s egy higgadtan futballozó, de további erősítésre szoruló Vasast. Az első félidőben, amikor az angyalföldiek teljes csapattal játszottak, több ziccerig jutott el a hazai gárda, mégis a vendégek jutottak előnyhöz, a szokásos szemfüles Kenesei Krisztián-találattal. A szurkolók gyakran jutalmazták tapssal kedvenceik gyors akcióit. Aztán a szünetet követően egy teljesen átalakított, megfiatalított Vasas folytatta a küzdelmet a Simek Péterrel, Farkas Balázzsal, Sitku Illéssel megerősödő FC Fehérvár ellen.

A kulcsjátékosait nélkülöző Vasas a második félidőben már nem tudott lépést tartani a válogatottakkal erősítő fehérváriakkal szemben, s a hazaiak több helyzetet kidolgozva, magabiztosan nyerték meg ezt a negyvenöt percet. A közönség tapssal köszöntötte a fehérvári sikert, de a néhány ideruccant angyalföldinek sem kellett különösebben szomorkodnia, az alapcsapat félidőben még győzelemre állt. Ami biztos, Fehérvárott lesz izgalom bőven az elkövetkező napokban, maradnak-e a kulcsjátékosok, ki nyeri a hatalmi harcot, és menynyi pénzből gazdálkodhat a csapat, Angyalföldön pedig továbbra is folyik a kutatás az erősítésnek szánt futballisták után.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
51 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája