Bp. Honvéd - DVSC-TEVA

2007.07.11. 23:34
Címkék

10. perc: Dzsudzsák balról, ragyogóan csavart középre, Sztojkov az ötösről fejelte kapura a kissé mögé érkező labdát, az elvetődő Tóth Iván bravúrral, lábbal védett.10. perc: Dzsudzsák balról, ragyogóan csavart középre, Sztojkov az ötösről fejelte kapura a kissé mögé érkező labdát, az elvetődő Tóth Iván bravúrral, lábbal védett.

11. perc: Dzsudzsák a balösszekötő helyéről szenzációs labdával, négy védő között elpasszolva hozta helyzetbe a mélységből érkező Dombit, aki átvette a labdát, majd tíz méterről jobbal lőtt, Tóth Iván lábbal hárított.

16. perc: Mogyorósi jobb oldali beadását követően Mészáros felszabadítónak szánt, de igencsak lecsúszott rúgása után a labda saját kapujának jobb felső sarka mellett szállt el. A szögletből Ivancsics ívelt középre, Hercegfalvi az ötös bal oldali sarkán egyedül ugrott fel, de néhány centivel a bal sarok mellé fejelte a labdát.

19. perc: Hercegfalvi adott középre jobbról, Abraham az ötösről felugorva, jobbal, sarokkal terelte kapu felé a labdát, Csernyánszki védett.

26. perc: Abraham szerelte a körülményeskedő Kiss Zoltánt, Hercegfalvi megkerülte Mészárost, majd a jobbszélről laposan középre lőtt, érkezett a Bernáthot megkerülő Ivancsics, és három lépésről, jobbal egyből a kapu közepébe lőtt.

1–0

43. perc: Pomper végezte el a hazaiak javára megítélt szabadrúgást, a balösszekötő helyéről, 23 méterről jobbal ellőtte a sorfal mellett a labdát, Csernyánszki vetődve oldalra tenyerelte.

54. perc: Bernáth adott be jobbról, Kouemaha visszafejelte a labdát, Sztojkov a levegőből, fordulásból, hét méterről a kapu jobb oldala mellé emelt.

64. perc: Bárányos ívelte be a labdát a lest reklamáló vendégvédők mögé, a balösszekötő helyén Hercegfalvi nyolc méterről, jobbal egyből lőtt, de a labda elsuhant a kapu bal oldala előtt.

67. perc: Mogyorósi hibázott nagyot, saját tizenhatosánál Dzsudzsák szerelte a védőt, az alapvonal közeléből középre lőtt, érkezett Kouemaha, és hat méterről, egyből, ballal a kapu közepébe lőtt.

1–1

77. perc: Bárányos került lövőhelyzetbe a balösszekötő helyén, hét méterről, ballal lőtt, Csernyánszki lábbal hárítani tudott.

79. perc: Vukmir passzolt előre, Kouemaha átvette a labdát, de végül Dzsudzsák lőtt: húsz méterről, ballal centikkel a bal alsó sarok mellé.

84. perc: Pomper lőtt szabadrúgásból, 24 méterről kapura, a labda alig kerülte el a jobb felső sarkot.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
50 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája