

Az Amkar Perm (10.)–Szpartak Moszkva (2.) összecsapáson a vendégek tűnnek esélyesebbnek, xde hiba lenne kizárni a döntetlent. Már csak azért is, mert a permiek hazai környezetben még veretlenek, nyolc fellépésükből kettőt megnyertek, hatszor remiztek. Az előző bajnokságban a moszkvaiak 2–1-es sikert arattak, igaz, márciusban be kellett érniük egy gól nélküli döntetlennel. A Kuban Krasznodar (13.)–Khimki (11.) találkozó csapatai a táblázat második feléhez tartoznak, de a sűrű mezőnyben egy siker többfokos javulást is eredményezhet. A tavaszi mérkőzésüket az akkor pályaválasztó Khimki nyerte meg 1–0-ra. Hasonló a helyzet a Lucs Vlagyivosztok (14.)–Szaturn Moszkva (12.) összecsapás esetében is, ám itt kimutathatóan jobbak a házigazda esélyei. A Lucs tavaly 2–0-ra győzött, és tavasszal Moszkvából is hazavitte a három pontot, ráadásul azt sem árt tudni, hogy a Szaturn ebben a pontvadászatban házon kívül még egyszer sem tudott győzni.
A Tom Tomszk (9.)–FK Moszkva párharc résztvevői a középmezőnyhöz tartoznak. A tomszkiak hazai szereplésük alapján (4–2–2) valamivel előrébb állnának a rangsorban, míg a moszkvaiak a nyolc kirádulásuk során mindössze egyszer kaptak ki, igaz, győzniük is csak ennyiszer sikerült. A tavalyi meccsüket a rendező nyerte meg 1–0-ra, amiért a moszkvaiak tavasszal 2–0-s sikerrel vágtak vissza. A Krilja Szovjetov (5.)–Szpartak Nalcsik (15.) összecsapás az előző idányben 2–1-es vendégsikerrel zárult, a tavasszal pedig nem bírtak egymással. A Nalcsik látogatóként a leggyengébb a mezőnyben, ezért nem volna meglepő, ha a Krilja visszavágna a tavalyi fiaskóért.
Legfrissebb hírek







