Balogh Béla nem léphet az öltözőbe

2007.07.10. 23:25
Címkék

Balogh Béla továbbra is parkolópályán – a hétszeres válogatott védő ugyanis csak a lelátóról nézhette csapata Haladás elleni edzőmérkőzését. Mint ismert, a kék-fehérek nem tudtak megállapodni a középső védővel a játékos jövő nyáron lejáró szerződésének meghoszszabbításáról, és amíg nincs egyezség, addig Garami József szakmai igazgató nem számíthat a futballistára. Sőt úgy tűnik, a labdarúgó immár nemkívánatos személlyé vált a Hungária körúton, hiszen udvariasan megkérték, pakolja össze a cókmókját, és az első csapat öltözőjéből költözzön át a juniorok helyiségébe.

Ennek az ügynek egyelőre nincs nyertese, hiszen a jelenlegi állapottal sem a futballista, sem a klub nem jár jól, de vesztesnek mondható a találkozót megtekintő Várhidi Péter szövetségi kapitány is, hiszen korábban alapemberként számított Balogh Bélára.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy az MTK sürgősen védők után néz. Csaknem bizonyos, hogy Pécsről a fővárosba költözik Bajúsz Endre, aki kedd délután végig is játszotta az edzőmérkőzést, de ott van a felnőttek között az agárdi Sándor Károly Akadémia 18 éves játékosa, Szekeres Adrián is, aki tavaly részt vett az U17-es Európa-bajnokságon. A jövő csütörtökön UEFA-kupa-mérkőzést játszó kék-fehérek közül ezúttal is hiányzott a bokasérüléssel bajlódó Hrepka Ádám, de információink szerint hamarosan teljesen egészséges lesz a csatár, így őt legközelebb akár már pályára is küldheti Garami József. Szombathelyen új edzővel, Csertői Auréllal vágnak neki a másodosztályú bajnokságnak. Csertői Aurél annak idején Szombathelyen lett élvonalbeli futballista, később megfordult többek között Győrött, Kispesten, az MTK-ban, edzőként Siófokon, Székesfehérváron, Sopronban is dolgozott. Elmondta, hogy masszív, szervezett csapatot akar építeni a Rohonci úton.

„Megérte a fővárosba utaznunk ezért a találkozóért – mondta Csertői Aurél. – Azt akartam, hogy futballistáink érezzék, milyen játszani egy gyorsan passzoló, tempósan futballozó csapat ellen.”

Ami érdekes: pályára lépett a Haladás új játékosa, Pölöskei Péter. A 19 éves támadó a BKV Előréből érkezett, és az MTK pályaedzőjének, Pölöskei Gábornak a fia.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
6 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
26 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája