Hajrá, Vác-Újbuda-Lágymányos TC!

2007.07.09. 08:16
Címkék
Nagymarosi Mihály, a valaha élt egyik legnagyobb magyar futballista – balszerencséjére – annak az egyébként pazar tudású generációnak a tagja, amelynek csillogása idején 12 éven át nem rendeztek világbajnokságot (pontosabban rendeztek, csak második világháború volt a torna neve...).

Nos, a legendás „Misa” bácsi – aki védőként kéjes gyönyörrel cselezgetett a saját gólvonalán – klubhűségből és lokálpatriotizmusból felülmúlhatatlan példát hagyott ránk. Először is nevének megfelelően születésétől haláláig Nagymaroson élt.

A falu csapatából indult, s ide is tért vissza levezetni, s közben csak egy nagy klub, a vonattal fél óra alatt elérhető Újpest alkalmazásában állt.

Így egyetlen napra sem kellett nélkülöznie a verandán elfogyasztott savanykás nagymarosi bort – szólt az érv a legnagyobb olasz klubok hívása ellen.

A szurkolói léleknek fontos az azonosságtudat: mely színekhez, mely klubcímerhez, mely városhoz is kötődünk.

Persze a játékosok, az edzők már csak zsoldosok, akik a pénzhez kötik a mezszíneket, de az még Manchesterben is felzúdulást keltett, hogy egy amerikai üzletember vásárolta meg a United részvényeit.

Az indulási jogok költöztetése, adásvétele, távoli klubok fúziója viszont jobbára kelet-európai jelenség. Láttuk már a Vasast kecskeméti jogon játszani, a Balaton FC-t Diósgyőrbe települni és így tovább.

Most az érintett vezetők a Lágymányos és a Vác egyesülését tartják ésszerűnek. Amikor a Tungsram egykor Újpestről Vácra költözött és Váci Izzó lett, az még természetes folyamatnak tűnt, de ez a mostani házasság egy kicsit abszurd, főleg hogy a hírek szerint a Lágymányos volt BLSZ I/B-s játékosai alkotják majd a keretet, s az edzések hol itt, hol ott lesznek.

Márpedig 4-es metró nélkül nem könnyű az ingázás... Az edző neve az NB I-ben is jól csengene, bár Verebes József önmaga is kissé abszurd jelensége a magyar futballnak.

Természetesen üdvözlendő, ha az ügylettel életben marad a hajdan magyar bajnok Vác futballja, csak éppen azt akartam mondani, hogy noha a XI. kerületben élek, nem érzem garantáltnak, hogy a váci foci említésekor mostantól hevesebben ver majd a szívem...
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája