Biciklivel a busz mögött

2007.07.09. 23:25
Címkék

Az MTK Budapest háromszoros válogatott támadója, Hrepka Ádám ugyan részt vett csapatával az egyhetes ausztriai edzőtáborozáson, pályára azonban sem a német VfL Wolfsburg, sem pedig az osztrák FC Kärnten ellen nem léphetett. Mi több, az edzéseket is többnyire játékostársaitól külön végezte, ami nem csoda, hiszen június 6-án a Lettország elleni U21-es válogatott mérkőzésen a bal bokájában részlegesen elszakadt a külső szalag. A Sportkórház sebésze, dr. Pavlik Attila az első vizsgálaton azt mondta, várhatóan négy-öt hetet vesz igénybe a futballista felépülése, vagyis a bajnoki rajton Hrepka Ádám már ott lehet az MTK kezdő tizenegyében. Nos, úgy tűnik, mégsem lesz (legalábbis teljes meccset nem tud majd játszani), de a második fordulóban a Paks otthonában alighanem már számolhat vele a szakmai stáb.

„A lettek elleni találkozó első félidejében egy perc volt hátra a szünetig, amikor felugrottam fejelni, és a talajra való érkezéskor az ellenfél játékosa ráesett a bokámra – idézte fel sérülése körülményeit Hrepka Ádám. – Szerencsére a bokám nem törött el, egy hétre azonban így is gipszsín került a lábamra. A felkészülést nem tudtam a többiekkel együtt elkezdeni, azonban egyre inkább utolérem magam, lassan mindegyik gyakorlatra jól reagál a lábam. Az ausztriai edzőtáborban egyébként megszokott kép volt, hogy amíg a többiek az edzést követően busszal utaztak a hegyen lévő szállodába, nekem kerékpárral kellett követnem őket...”

Hrepka Ádám tehát egyelőre a lemaradását pótolja, csapata, az MTK Budapest pedig a hétfői szabadnapot követően kedden Budafokon lejátssza első hazai találkozóját a felkészülés során. Az ellenfél az NB II-ben szereplő, elmúlt évi teljesítménye alapján valójában élvonalbeli Haladás lesz.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája