Négyen maradtak

M. A.M. A.
2007.07.06. 23:27
Címkék

A tízből négyen maradtak jackpotvárományosok a Golden League-sorozat második állomása, a párizsi viadal után. Négyen már a verseny előtt elveszítették esélyüket a végső győzelemre, s ezzel azt is, hogy osztozhassanak az egymillió dolláros fődíjon. Az oslói 100 méter két győztese a jamaicai Asafa Powell és az amerikai Stephanie Durst, az egy mérföldön első marokkói Adil Kaus, a hármasugrásban diadalmaskodó Phillips Idowu ugyanis sérülés miatt nem állt rajthoz a francia fővárosban. A pályán elsőként a 110 gátas Anwar Moore-nak szálltak el a reményei. Erre a legtöbben számítottak is, hiszen a mezőnyben ezúttal ott volt a világcsúcstartó Liu Hsziang. Csakhogy nem a kínai volt az, aki megelőzte Moore-t. A húszéves kubai Dayron Robles dobta be magát jó ritmusban a célba, s szerezte meg a győzelmet azonos idővel (13.13) amerikai riválisa előtt. Az orosz magasugrónak, Jelena Szleszarenkónak (200) a horvát Blanka Vlasic (202) húzta át a számításait. Elsőként a négyszázas Sanya Richards ismételte meg oslói sikerét. Az amerikai futó fergetegesen kezdett, már az első száz méteren behozta az előtte rajtoló Dee Dee Tottert, akitől hazája bajnokságán kikapott. Óriási előnnyel fordult a célegyenesbe, s a világ idei legjobbjával, 49.52 másodperccel győzött. Az ugyancsak amerikai Michelle Perrynek 100 gáton szerencséje volt, jobban mondva honfitársa, Virginia Powell volt szerencsétlen. A féltávnál vezető amerikai Powell ugyanis hatalmasat bukott, s Perry így tovább küzdhet a jackpotért. A finn gerelyhajító Tero Pitkämäki elsőségét egy pillanatig sem fenyegette veszély, idei legjobbjával, 89.70 méterrel lett első. A rúdugró Jelena Iszinbajeva ugyancsak biztosan győzött (491).

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
5 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
5 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
5 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
6 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
6 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
6 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
6 órája