Itt az újabb fociakadémia

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2007.07.06. 23:27
Címkék

Átadták a Bozsik-stadionban a Magyar Futballakadémia épületét, amely hétfőtől bentlakásos jelleggel 24 labdarúgóval kezdi meg működését. A sportkomplexumban a lakószobák mellett osztálytermeket, kondicionálótermeket, éttermet, illetve a szabadidő eltöltésére alkalmas helyiségeket alakítottak ki. „Játékosaink már a nyári időszakban is napi több edzéssel készülnek – mondta Szalai László, az akadémia igazgatója. – A csapat kialakítása mellett fő célunk a labdarúgók egyéni képességeinek fejlesztése. Bízom benne, hogy három éven belül az első innen kikerülő játékosok bemutatkozhatnak a felnőttcsapatban.” Eközben a nagycsapat is készül az új idényre, a Honvéd szombaton 17 órakor a Bozsik-stadionban mérkőzik meg a szlovákiai Kosicével.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
8 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
15 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
16 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
22 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
39 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
44 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
46 perce
Ezek is érdekelhetik