Holnap rajt, de ki figyel erre?

2007.07.06. 00:06
Címkék

Egy nap múlva rajtol a 94. Tour de France, de a sportágat nem a verseny, hanem a sorozatos doppingbotrányok tartják a figyelem középpontjában. Miközben a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) csak úgy engedi rajthoz állni az indulókat, ha aláírják a doppingellenes egyezményt, valamint összefogást hirdet, egyre többen bírálják a UCI-t. Köztük a hétszeres Tour de Francegyőztes amerikai Lance Armstrong, aki egyenesen katasztrofálisnak nevezte a UCI-t: „Mi lettünk a sport pofozógépe, minden összetartás vagy iránymutatás nélkül. Ez már nem az én világom” – fakadt ki Armstrong. Az amerikai kerekes a Sport című hetilapnak adott nyilatkozatában az ellene felhozott doppingvádak kapcsán elmondta, hogy a legjobb csapattársakat választotta maga mellé, és mindent a győzelemre tett fel, de tisztán versenyzett. „Sohasem fogom beismerni, amit nem követtem el” – tette hozzá.

Védekezni kényszerül Bjarne Riis, a Team CSC csapatfőnöke is, akit korábbi versenyzője, Jörg Jaksche vádolt meg azzal, hogy 2004-ben a CSC-ben tiltott szereket használtak. Riis, aki május végén elismerte, hogy 1996-os Tour-győzelmét az EPO segítségével érte el, cáfolja, hogy tudott volna a tiltott szerek használatáról. „Elismertem, hogy korábban vétkeztem. De akkor azt is elmondtam, hogy ez a múltam, és ma már a CSC vezetőjeként mindent megteszek azért, hogy a sportág tiszta legyen – mondta el Riis. – Jaksche vádjai felkavarták az állóvizet körülöttem. Szombaton rajtol a Tour, szeretném, ha csapatom minden tagja a versenyre koncentrálna. Éppen ezért távol maradok a Tourtól.” Közben csütörtök este nyilvánosságra hozták, hogy az összes doppingteszt negatív eredményt hozott a szombaton kezdődő viadal előtt. A UCI orvosai a 21 csapat 189 versenyzőjének mintáját vizsgálták meg.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
3 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
3 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
4 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
4 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
4 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
4 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
5 órája