Új edzővel készülnek tovább

K. E.K. E.
2007.07.05. 00:19
Címkék

Bár még messze a szezon vége, már most kijelenthető: ez nem a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység éve. A kétszeres világbajnok duó tavaly ült újra össze azzal a céllal, hogy viszszaküzdje magát a nemzetközi élmezőnybe. Az első versenyek azt mutatták, hogy a duónak minden reménye megvan erre, hiszen a Világkupa-versenyeken jó eredményeket ért el (második, negyedik és ötödik hely). Aztán jött az etoni világbajnokság és a 13. hely... Ez az év hasonlóan folytatódott, Petőék a linzi Vk-viadalon a 19. helyen végeztek. Nyilvánvaló volt, hogy valami nincs rendben, és az is, hogy változtatásra van szükség. Ez a napokban megtörtént, hiszen Ficsor László helyett már Dani Zsolt, a DémászSzegedi VE vezetőedzője irányítja a páros munkáját.

„Rosszul rögzült mozgás hátráltatja Ákosékat, amely hosszú folyamat eredményeként alakult ki – mondta el Dani Zsolt. – Nagyon nehéz változtatni ezen, ráadásul a versenyszezon kellős közepén vagyunk. Hosszú és kemény út áll előttünk, egyelőre megjósolni sem tudom, hogy az augusztus végi, müncheni világ bajnokságon milyen teljesítményre lesznek képesek.” A vb az év legfontosabb eseménye, hiszen a kétpárok versenyében az első tizenegy helyen végző duó automatikusan pekingi induló. Az olimpián mindenképpen szeretnének ott lenni Hallerék. „Ha nem látnánk rá esélyt, már rég feladtuk volna – mondta Haller Ákos. – A kvalifikációs évben persze a mezőny is mindig erősebb, de teljesen egyértelmű, hogy mi vagyunk lassabbak. Azon dolgozunk, hogy végre meginduljon alattunk a hajó. Hallerék a jövő hét végén elindulnak a luzerni Világkupaversenyen, és bár csak néhány napja edzenek Dani Zsolt irányításával, a Világkupa-viadal már megmutathatja, jó úton járnak-e.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
56 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
58 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
59 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája