Talpon kell maradni

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2007.07.05. 00:19
Címkék

Vélhetően nem találnánk olyan Hertha-futballistát, aki ezekben a napokban nem lenne Dieter Hoeness helyében. Hogy ez érthető legyen: amíg a játékosok naponta kétszer edzenek („belső informátorunk”, Dárdai Pál közlése szerint egy foglalkozás mininum két, de inkább két és fél óráig tart), a klub menedzsere 4 millió euróval a bankszámláján Brazíliában kalandozik. Az elöljáró azt vesz, amit akar, azaz akit akar: nincs más feladata, mint hogy egy-két, a berlini csapat számára erősítést jelentő labdarúgó játékjogát megszerezze. A kívánságlistát a Gremio védője, Lúcio vezeti – egy jó belső bekk már csak azért is elkelne a német fővárosban, mert Dick van Burikkal szerződést bont az egyesület. A kék-fehéreket tíz éve szolgáló futballistának azért kell távoznia, mert menedzserként ténykedő édesapja két ügyfelét, a Boateng fivéreket arra biztatta, váltsanak csapatot. A baráti tanács azért szúrta a vezetők szemét, mert ahonnan elmennének, az a Hertha…

Dárdai Pálnak persze esze ágában sincs elhagyni az együttest, már csak azért sem, mert az évtizede Berlinben légióskodó, a maga 220 Bundesliga-fellépésével a „maiak” közül csúcstartónak számító középpályás a múlt hétfő óta zajló felkészüléssel kezdte meg újabb, kettő plusz egy esztendőre szóló megállapodásának letöltését. Ami a nyáron kinevezett Lucien Favre módszereit illeti, sokat elárul, hogy a strapabíró fedezet éppen a szerda délutáni tréning előtt állapította meg: fáradtságára két magyarázat lehet: vagy ő öregszik, vagy a foglalkozások nagyon kemények… Mivel 31 évesen még nem kell a Hertha-öregfiúkhoz csatlakoznia, erős a gyanú, utóbbi variáció a helytálló. „Nincs ezzel semmi gond, amit kérnek tőlem, azt szó nélkül végrehajtom. Rutinos rókaként tisztában vagyok vele, ha játszani akarok, talpon kell maradnom” – tette hozzá Dárdai, és már indult is a következő edzésre.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
20 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
23 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
46 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik