Dunga még bizakodó

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2007.07.02. 01:23
Címkék

„Szégyenteljes debütálás!”

Ilyen és ehhez hasonló főcímekkel jelentek meg a brazil lapok a Mexikó elleni fiaskót követően. Dunga kapitánynak sokat kellett magyarázkodnia a vesztes mérkőzés után, mivel a hazai sajtó azt vetette a szemére, hogy nincs elképzelés újjáépülő együttese játékában.

„Az, hogy kikaptunk egy meccsen, még nem jelenti, hogy mindent rosszul csinálunk – vélekedett Dunga. – Brazíliának mindig győznie kell, ez tény. A Mexikó elleni összecsapáson rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de sehogy sem sikerült gólt szereznünk. Örülök, hogy vasárnap játszunk Chilével, így legalább gyorsan túl leszünk a találkozón. Biztos vagyok benne, hogy csapat is összeszedi magát, és legyőzzük riválisunkat.”

A 43 éves szakemberrel együtt a gárda kapusát, Donit is rengeteg kritika érte. Amellett, hogy az első találatnál bizonytalankodott, sokan azt is a szemére vetik, hogy Ramón Morales pazar szabadrúgásgóljánál legalább rámozdulhatott volna a labdára. A bírálatoknak van némi valóságalapjuk, de botorság lenne egyetlen futballista számlájára írni a kínos kudarcot, hiszen a Roma kapusa mellett a védelem sem mindig állt a helyzet magaslatán, és a csatárok is számtalan helyzetet puskáztak el.

A csapatnál most gőzerővel dolgoznak, hogy tökéletesen felkészüljenek a Chile elleni mérkőzésre, mert újabb vereség esetén megeshet a világraszóló szégyen, azaz Brazília búcsúzhat a tornától!

Dunga, talán a kritikák hatására, kissé megkeveri a lapjait. A kezdőcsapatban Elano helyett Júlio Baptista kaphat szerepet, míg az első mérkőzésen indiszponáltan játszó Diegót a Manchester Unitedbe igazoló, nagy ígéretként számon tartott 19 éves Anderson válthatja. Utóbbi beállítása logikus döntésnek tűnik, mivel Mexikó ellen csereként lépett pályára, és akkor némi lendületet vitt a selecao játékába.

A támadósorban újabb problémával kell szembenéznie Dungának, ugyanis a Lyonban légióskodó Fred lábtörést szenvedett egy edzőmeccsen, így ő már biztosan nem léphet pályára a Copán – márpedig a szabályok szerint nem lehet új játékost behívni a helyére.

Brazília legutóbb márciusban játszott Chile ellen, és akkor sima, 4–0-s győzelmet aratott.

Most sokkal, de sokkal nehezebb erőpróba vár a csapatra…

Legfrissebb hírek

Egyenlített Kanada, amely már nagyon közel az első vb-pontjához

Foci vb 2026
1 perce

Az FTC ötméteresekkel bukta el a női vízilabda BL-döntőt az Olympiakosz ellen

Vízilabda
33 perce

Félidőben a bosnyákoknál az előny

Foci vb 2026
59 perce

Vb 2026: betalált a román élvonal gólkirálya, ezzel vezetnek a bosnyákok Kanada ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Michael Oliver játékvezető megsérült

Foci vb 2026
1 órája

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
1 órája

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Perceken belül kezdődnek a B-csoport küzdelmei!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik