Dvéri Zsolt megúszta

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.06.29. 23:18
Címkék

Noha a felkészülés során már harmadszor lépett pályára az FC Fehérvár – korábban a Dunafém, a Maroshegy és a Pálfa volt az ellenfél –, jegyzett riválissal szerdán meccselt először a Marijan Vlak irányította együttes. A REAC ellen több mint félórai futballt követően háromgólos hátrányba került a csapat, a találkozót mégis a piros-kékek nyerték meg 4–3-ra. Ami a folytatást illeti, szombaton a Paks lesz a Fehérvár ellenfele, az azonban még kérdéses, hogy az előző bajnokság ötödik helyezettje milyen kerettel vág neki a bajnokságnak. Ismert, hogy az együttes 37 esztendős védőjével, a csapatkapitányi karszalagot is viselő Kuttor Attilával még a tavaszi idény közben közölték, nem számítanak a játékára. Ez a döntés akkor hatalmas meglepetés volt, hiszen a tizenkilencszeres válogatott védő vezéregyénisége volt a gárdának (s hogy ez mennyire így van, ahhoz egyetlen adalék: a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a futballista harmadik lett a középső védők rangsorában…). A bekket több klub szívesen igazolná, de szerződése a jövő év végéig a Fehérvárhoz köti, így sorsáról a tulajdonosi kör hivatott dönteni. Miként arról is, hogy Magasföldi József, Sitku Illés, Simek Péter és a legutóbb Zalaegerszegen szereplő Nagy Lajos a klubnál folytatja-e a pályafutását. Korábban mindannyian futballoztak már Székesfehérvárott, egyértelműen erősítést jelentenének, csakhogy megszerzésük jelentős anyagi áldozatot kívánna. A felkészülés ötödik edzésén súlyos sérülést szenvedett a játékmester Dvéri Zsolt. Az első hírek szerint a középpályásnak elszakadt a combizma, és azt lehetett hallani, legalább két hónapnyi kihagyás vár rá. Nos, a helyzet kedvezőbb, a játékos jobb combizma két helyen „csak” beszakadt, és Fazekas Dénes kezeléseinek köszönhetően úgy tűnik, Dvéri Zsolt a jövő hét közepén elkezdheti a futást.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
6 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
6 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
7 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik