Ki pótolja Kásás Tamást?

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.06.28. 00:25
Címkék
Hétfőn kezdte meg a felkészülést a magyar férfiválogatott, Kemény Dénes csapata csütörtökön már edzőmérkőzést játszik Cegléden Németországgal.

A nyári válogatott szezont sérülés miatt kihagyó Kásás Tamás és Steinmetz Ádám helyére nem hívott be senkit a vízilabda-válogatott keretébe Kemény Dénes szövetségi kapitány, sőt hangsúlyozta, nem a hiányzókkal szeretne foglalkozni, hanem azokkal, akik nap mint nap a Margitszigeten edzenek, mivel ebben a helyzetben ők jelentik a magyar csapatot. A kapitány három kapus, illetve tizennégy mezőnyjátékos közül válogathat, ők győzhetik meg a szakembert, hogy a szűkebb keretben is számolhat velük.

Bár a németek elleni összecsapás „csak” felkészülési mérkőzés lesz, mégis érdekes lehet, ki pótolhatja a kiesőket. Steinmetz Ádám esetében valamivel egyszerűbb a helyzet, mivel nélküle is három centere van a kapitánynak, a kétszeres olimpiai bajnok Molnár Tamás, az idei vb-n szereplő egri Kis Gábor, valamint a Domino ifjú titánja, a 20 éves Hárai Balázs. A nagyobb kérdés azonban: ki játszik Kásás Tamás helyén?

„Senki sem pótolja Kásás Tamást, de több pólós is van, aki az ő posztján, a bal oldali támadóén játszhat – mondta Kemény Dénes. – Ez olyan helyzet lesz, mintha lecseréltem vagy nem is neveztem volna Tamást. Ami a mérkőzést illeti, mint minden találkozón, ezúttal is győzni akarunk.”

A szövetségi kapitány Biros Pétert, Varga Dánielt, Varga Dénest, Szivós Mártont, Hosnyánszky Norbertet, valamint Fodor Rajmundot említette azon játékosok között, akik ezen a nyáron helyettesíthetik az olasz Recco sérült klasszisát. A hat játékos közül öten ott voltak Melbourne-ben a világbajnokságon ezüstérmet nyerő együttesben, csak Hosnyánszky esett áldozatul a vb előtti keretszűkítésnek, most viszont itt a lehetőség a bizonyításra.

„Ha Kásás Tamást kell pótolnom, akkor az ő helyén szerepelek, a válogatottban ott kell játszania az embernek, ahová teszik, és bármelyik poszton kapok lehetőséget, örömmel teszem a dolgomat – mondta a Vasasból két évre az olasz Florentiába szerződő átlövő. –

Nincs rajtam teher a világbajnokságtól való távolmaradás miatt, motivált vagyok, igaz, a válogatottban nem is lehet másként pólózni. Ami a klubváltásomat illeti, úgy éreztem, ki kell mennem Olaszországba. Amikor korábban ott játszottam, sokat fejlődtem, szerintem a következő két év is hasznomra válik majd. Kemény Dénes az »itthon, vagy légiósként« kérdésre annyit mondott, a csapatba kerülésről a felkészülési időszakban mutatott teljesítményem dönt majd.”

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
19 perce

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
34 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
59 perce

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik