Eljött Montoya nagy napja

I. SZ.I. SZ.
2007.06.26. 22:59
Címkék

Az idén először hagyta el a Nextel-kupa mezőnye az oválpályákat, és azonnal eljött Juan Pablo Montoya nagy napja: a Formula–1-et a NASCAR kedvéért éppen egy évvel ezelőtt elhagyó kolumbiai versenyző megszerezte első győzelmét Észak-Amerika legnagyobb autós sorozatában. A kolumbiainak eddig az ötödik volt a legjobb helyezése a Nextel-kupában, de a kaliforniai Sonomában található országúti pályára érkezve a mezőny nagy része őt tartotta a legesélyesebbnek a győzelemre. A rá szavazók elbizonytalanodtak, amikor a 43 fős mezőnyben csak a 32. rajthelyet szerezte meg, de nem kellett volna félteni. Montoya zseniális autóvezetést mutatott be, olyan helyeken előzött, ahol vetélytársai nem is számítottak rá. A verseny harmadánál már a 12. volt, a kétharmadánál pedig harmadik. A végén több kört tett meg egytanknyi üzemanyaggal, mint azt előzetesen lehetségesnek vélték, azaz még arra is odafigyelt, hogy tartalékoljon. „Az utolsó körben csak ott nyomtam a gázpedált, ahol tényleg elengedhetetlen volt – mondta örömittasan Montoya.

Legfrissebb hírek

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
25 perce

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
32 perce

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
34 perce

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
1 órája

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
1 órája