Apró angyalföldi siker az évtizedek óta tartó sikertelenségben: a Vasas szakvezetője, Mészöly Géza lett az évad edzője. A magyar labdarúgás szakmai irányítói ezzel a díjjal honorálták, hogy a 40 esztendős szakember a tavaly kiesett, aztán mégis az élvonalban maradó, majd teljesen átalakuló, alaposan megfiatalított kerettel ötödik helyet szerzett a mögöttünk hagyott idényben a Borsodi Ligában. A piros-kék klub hagyományait nézve ez természetesen „tucateredmény”, hiszen a Fáy utcában a drukkerek hatszor ünnepeltek bajnoki címet – igaz, legutóbb 1977-ben. Ám az elmúlt évek történései után Mészöly Géza munkája valóban elismerésre méltó. Nem véletlen, hogy a Vasas futballcsapatát életben tartó Jámbor János tulajdonos hosszú távra tervezi Mészöly Gézával az együttműködést. És hogy teljes legyen a kép: a korábbi 18-szoros válogatott védő azt nyilatkozta a közelmúltban: ha rajta múlik, legalább annyi időt tölt el az angyalföldi csapat kispadján, mint mondjuk Arsene Wenger az Arsenalnál.
Mit szól az év edzője címhez? Főleg annak tükrében, hogy tavaly az Újpesttel második lett, ehhez képest az elismerést akkor kapja meg, amikor a Vasassal ötödik helyet szerzett…
Büszke vagyok! – mondta Mészöly Géza. – Amikor befejeződött a bajnokság, több barátom is azt mondta: Géza, az ötödik hely nagyobb bravúr, mint az Újpesttel szerzett ezüstérem. Magam is úgy gondoltam, hogy a csapat kihozta magából a maximumot, és jóval a várakozás fölött szerepelt. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a biztos bentmaradást tűztük ki célul. Valószínűleg ezt díjazták most.
Halkan megjegyzem, édesapja, Mészöly Kálmán csaknem ennyi idősen a világbajnokságra vezette a magyar válogatottat. Az ezerkilencszáznyolcvankettes spanyolországi torna manapság is felejthetetlen élmény.
Ne felejtse el, hogy azóta gyökeresen megváltozott körülöttünk a világ. Apu harminckilenc esztendősen lett edző, vele idő előtt hagyatták abba a futballt, és akkoriban remek labdarúgók játszottak Magyarországon is. Azt gondolom, nem maradtam le semmiről, manapság jóval később érnek a fiatalok, én most a legjobb korban vagyok – legalábbis, ami az edzői karriert illeti.
Lehet, hogy a legjobb korban van, de nem biztos, hogy a legjobb helyen. Profiskodott Franciaországban, Dél-Koreában, Izraelben és Cipruson, rengeteget tanulhatott a légiósévek alatt, és éppenségel pontosan tudja, mi a különbség egy korábban lesajnált ciprusi csapat és a magyar valóság között.
Azt mondom, edzői tudásomnak, tapasztalatomnak, felkészültségemnek a hatvan százalékát külföldön szereztem. Egészen élénk a kép, ahogy néhány tréning után az edző odaszól: Mészölykém, ma nem pörögtél teljes erőbedobással, jó lesz, ha holnap odafigyelsz! S így ment ez mindig, a tréningen sem lehetett lazsálni, mert azonnal kikerült az ember a csapatból, sőt a keretből is. Olyan szemléletet szívtam magamba például Franciaországban, amely most rengeteget segít. Persze jó lenne a Lille-nél, a Le Havre-nál dolgozni, de én tökéletesen elégedett vagyok azzal, hogy a Vasast irányíthatom. Csak ismételni tudom magam: ha rajtam múlik, hosszú évekig az angyalföldi klubot, nevelőegyesületemet szolgálom.
Nincs önben bátorság, hogy külföldön is kipróbálja magát?
Nem erről van szó. Olyan stábot találtam a Fáy utcába visszatérve, amely nagyon fontos nekem. Hasonló szemléletű emberekkel dolgozom, és ide sorolom Jámbor János tulajdonost is. Valamennyien egyet akarunk, fiatal, ütőképes, a hagyományokhoz méltó Vasast. És persze ehhez jön még az immár célegyenesbe érő ingatlanbiznisz is, mondjuk egy vadonatúj Illovszky-stadion.
Csodálom, hogy nem vágyódik külföldre, amikor itthon egyre inkább az a tendencia, hogy a határon túlról hoznak edzőt. Debrecen, Sopron, Zalaegerszeg…
Ezzel a felfogással nem értek egyet. Állítom, rengeteg remek szakember van itthon, főleg amióta elindult az UEFA-edzőképzés Magyarországon. Meggyőződésem, hogy szakmailag egyre tempósabb lesz a fejlődés a magyar futballban, s ha rajtam múlna, biztos, hogy hazai szakembert alkalmaznék.
Felsorolná, hány világsztárral harcolt játékosként?
Fogtam például Jürgen Klinsmannt, Rudi Völlert, Enzo Scifót, George Weah-t, David Ginolát, Thierry Henryt, David Trezegue-t.
Ha már a magyar edzők szóba kerültek, akkor friss példaként említhetem, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány a Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtező után azt nyilatkozta, John Carew-t lehetetlenség volt őrizni, szerelni, akkora fizikai előnyben volt a mi védőinkkel szemben.
Nincs összefüggés egy meccs, egy norvég játékos és a magyar edzők felkészültsége között. John Carew remek játékos, nehéz ellene védekezni, de azt mondom, agresszív futballal, egymást kisegítve hatástalanítani lehetett volna. Én sem szeretem, ha négy, vonalban helyezkedő védő mögött ott van még egy plusz „belógó” hátvéd, de talán ez hatékony lett volna a norvégok ellen. Azt is láttam, hogy a mieink sokszor féltek az ellenféltől, és ez megbosszulta magát. Annak ellenére, hogy Oslóban mi játszottuk a futballt, nem pedig a norvégok. Apuval néztem a meccset, és ő félig viccesen azt mondta, hogy a meccs elején jól „derékon kellett volna rúgni” John Carew-t, akkor talán visszafogottabb lett volna. Ő is játszott igazi „tornyok” ellen, és megtalálta az ellenszert.
Ha már az édesapját említi… Mennyiben befolyásolja a munkáját Mészöly Kálmán?
Mindent megbeszélünk, de sohasem mondja, ki legyen a balszélső vagy a jobbhátvéd.
Immár az év edzője címmel a tarsolyában gyanítom, hogy többre vágyik.
A következő szezonban már azt szeretnénk, ha a Vasas az élcsapatok közé kerülne, rangadókat nyerne itthon és idegenben. A hagyomány kötelez, a Vasas igazi nagy csapat, még akkor is, ha borzasztó éveket élt át. Igazolunk majd három-négy, kiemelkedő képességű futballistát is. Most már merünk álmodozni.
