Grönholmnak nincs ellenfele

I. SZ.I. SZ.
2007.06.03. 23:15
Címkék

Szombat délelőtt szétszóró dott a pénteken még szoros élmezőny Görögországban, ahol a vb-éllovas Marcus Grönholm délután a rá addig viszonylag szívósan tapadó Sebastien Loeb, Petter Solberg duót is lerázta magáról. Az első etap után még hat versenyző volt 11 másodpercen belül, ám a semleges szurkolók számára ideális állapotot Grönholm az első, ötven kilométeres szakaszon megszüntette. Elképesztő sebességgel száguldott végig a gyorsaságin, senki sem tudta tartani vele a lépést. A következő három szakaszon Sebastien Loeb egy, Petter Solberg két részsikerrel vágott viszsza, de mivel délután ismét jött Grönholm félszáz kilométeres kedvence, nem volt okuk a bizakodásra. Legfeljebb a finn hibájában bízhattak, de Grönholm nem tette meg nekik azt a szívességet, amivel egykor őrületbe kergette a Peugeot vezetőségét: kicsúszás nélkül végigment, és megduplázta fórját.

A többi gyorsaságin már csak arra törekedett, hogy őrizze több mint félperces előnyét, és vélhetően a vasárnapi öt speciálison sem vállal felesleges kockázatot. Első számú vetélytársa, Loeb a második helyért kénytelen csatázni Solberggel, aki elmondása szerint hosszú kínlódás után megkapta a Subarutól élete legjobb autóját. Az Impreza ahhoz azonban még mindig kevés, hogy versenyt nyerjen vele.

Legfrissebb hírek

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
25 perce

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
32 perce

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
34 perce

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
1 órája

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
1 órája