Szakmai igazgatót keresnek

V. GY.V. GY.
2007.06.01. 23:30
Címkék

Noha marasztalják Egervári Sándort, a kuvaiti élvonalban szereplő el-Szalmija vezetői, híreink szerint a magyar szakember hazakészül. Gyorsan híre is ment annak, hogy a Dunaújvárossal és az MTK-val bajnokságot nyerő szakember hamarosan itthon lesz, és több csapat is megkereste az edzőt, köztük a Győri ETO FC.

Mint azt Klement Tibor klubigazgatótól megtudtuk, korábban valóban felvették Egervári Sándorral a kapcsolatot, mert Reszeli-Soós István távozása után szakmai igazgatót keresnek a labdarúgócsapat élére:

„Mint edzőt, és mint embert is tisztelem Egervári Sándort – mondta Klement Tibor. – Egyeztettünk az elképzeléseiről, most úgy látjuk, ő inkább tréner, mint igazgató, nekünk pedig szakmai igazgató kell, ezért tovább keressük a megfelelő embert.”

Úgy tudjuk, a győriek Bicskei Bertalannal is tárgyaltak már, ám a korábbi szövetségi kapitány nem kíván változtatni jelenlegi státuszán, marad az MLSZ edzőképző központjának vezetője.

Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-búcsú után egymás ellen próbál javítani a Debrecen és az ETO FC

Labdarúgó NB I
18 perce

Két londoni próbálkozás, két gól: Arsenal–Manchester City 2–0

Angol labdarúgás
53 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája