Most a finn vitézkedik

T. A.T. A.
2007.06.01. 23:30
Címkék

Végre szoros a küzdelem! Az első nap végén hat pilóta van 11 másodpercen belül az Akropolisz-ralin – hasonlóra nem túl sok példa volt az utóbbi időben a világbajnokságon. Egyébként is szokatlan ez a verseny abból a szempontból, hogy négyszer változott a sorrend az élen, és a leghosszabb ideig a Subaru fiatal ausztrál versenyzője, Chris Atkinson tanyázott az első helyen – igaz, a nap végére Marcus Grönholm átvette tőle a vezető helyet.

Úgy tűnik, hogy a kétszeres világbajnok finn pilótának megtetszett az összetett éllovas pozíció, mert mindent megtesz annak érdekében, hogy megtartsa. Igaz, 8.3 másodperces előnye valószínűleg nem teszi elbizakodottá, főleg hogy nemcsak egyvalaki üldözi, hanem hatan helyezkednek lőtávolon belül. A legközelebb Petter Solberg és Atkinson van hozzá, mögöttük pedig csak tizedekre a többiek: Sebastien Loeb, Mikko Hirvonen és Dani Sordo.

De visszatérve Grönholmra. A Ford-pilótának nem volt könynyű dolga péntek reggel, hiszen ő indult elsőként, vagyis ő takarította le a kavicsokat az útról. Azt mondta, ennél már nem tudott volna gyorsabban menni, de nem is volt rá szükség, a nap végére így is övé lett a vezető pozíció. Érdekes, hogy az utóbbi években domináló háromszoros világbajnok Sebastien Loeb mindössze egy szakaszgyőzelmet aratott (ez annak is betudható, hogy valamit nagyon elrontottak a beállításon, és jóformán csak délután tudott normálisan autózni), de ő is azt mondta, mindent beleadott, néha talán még túl sok rizikót is vállalt. Pedig ez nem jellemző rá. Mármint a rizikózás. Most azonban ennek is eljött az ideje, hiszen nincs ahhoz hozzászokva, hogy hárman is megelőzzék – igaz, Atkinson mindössze 7 tizedmásodperccel (!) van előtte. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: szombaton valószínűleg további izgalmak várnak a versenyzőkre az autógyilkos, köves-sziklás görög pályákon.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
14 perce

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
45 perce

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
8 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik