Árulkodó pénz

A pénzzel csak baj van a magyar futballban. Ha nincs, az a gond, ha pedig ott a kasszában – árulkodik. Például arról, hogy csak kevesen tudják, hogyan kellene értelmesen fölhasználni.

Jobb helyeken magától értetődő, hogy jutalom csak kiemelkedő teljesítményért jár. A felajánlásokat nézve viszont furcsa fordulatot vehetnek a dolgok, hiszen a Győr háromszoros(!) jutalomért futballozik szombaton, magyarán úgy véli a vezetőség, hogy a bentmaradás szinte erőn felüli produkciót kíván meg a játékosoktól. Azoktól a futballistáktól, akik igazán nem panaszkodhatnak a körülményekre, minden az övék, hogy teljesítsenek.

Ahogy az illik ott, ahol kimondatott: négy év alatt bajnokcsapata lesz a városnak. Ehhez képest a mostani háromszoros jutalom vagy vicc, vagy beismerése a szakértelem teljes hiányának. Nem mintha komolyabban vehetnénk a pécsi megoldást, ahol lehet eső, lehet sár, a játékosoknak vissza kell fizetniük jó néhány percentet a korábban felvett prémiumukból. Hogy a jelen állás szerint korábban mire kapták a jutalmat, az legalább akkora rejtély, mint a győri triplázás erkölcsi ereje.

Akárcsak a REAC-nál honos jelszó: „A prémium most egyáltalán nem számít…!” Ezzel a csatakiáltással vágnak neki ugyanis az utolsó meccsnek a játékosok.

Képzelhető, mekkora a profizmus ott, ahol a pénz nem számít. A klubszeretet, a ragaszkodás akkor is szép eset, ha esetükben kényszerű: a tavaszi jutalom visszatartatott, inkább nem is gondolnak a futballisták a pénzre. A régi szép időkben a pénznek más szerepe volt a záró napon. Hozták és vitték, kötegestül.

Sportszatyorból, cekkerből, autók csomagtartójából kerültek elő a bentmaradást érő forintok. Bundáztak, igen, bundáztak a csapatok, de volt, amiben túltettek a mai „üzletembereken”. Megegyezés szerint, idejében fizettek.