Pezsgőben fürödtek

„Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” – éljenezte kedvenceit a szegedi közönség szerda este a férfi kézilabda-bajnoki döntő negyedik összecsapása után. Az ünneplés már akkor elkezdődött, amikor a mérkőzés hajrájában nem engedte egyenlíteni vetélytársát a Pick. Amint lefújták a mérkőzést a játékvezetők, elszabadult a pokol a csarnokban: a hazai játékosok örömtáncot lejtettek a pálya közepén, a konfettit szóró ágyúk működésbe léptek, a közönség soraiból pedig szerpentinek záporoztak az ünneplő kézilabdázókra. Érthető volt a kitörő öröm: az utóbbi években örökös ezüstérmes Szeged 11 éve várt, hogy végre aranyérmet nyerhessen, és ezzel bebizonyítsa, hogy méltó vetélytársa a Veszprémnek. A hazai játékosok óriási pezsgősüvegekkel táncoltak a pályán, locsolták egymást és edzőjüket, Vladan Maticsot, aki könnyeivel küszködve beszélt. „El sem tudom mondani, milyen óriási öröm a bajnoki cím megszerzése – mondta a tréner. – Aki látta az összecsapást, az biztosan egyetért velem abban, hogy ez a siker a szegedi szív diadala volt. Szakmai elemzésbe most képtelen vagyok belemenni, de azt kijelenthetem, hogy a védekezésünk szenzációs volt, valamint Puljezevics Nenad kapus is minden képzeletet felülmúlóan védett. A legfontosabb mégis az volt, hogy a közönség az elődöntő csatározásaiban és a finálé összecsapásain kitartott mellettünk, lelkesen támogatott bennünket.” Amint átvették az aranyérmeket a szegedi játékosok, már a közönség is a pályára tódulhatott. Megindult a csata a játékosok egy-egy ruhadarabjáért, akik boldogan osztogatták híveiknek trikóikat, hajpántjaikat, csuklószorítóikat, sőt akadt, aki a nadrágját is elajándékozta. Nem maradt el az edző feldobálása sem, és Vladan Matics boldogan engedte, hogy játékosai, akik az ősszel még csapattársai voltak, előbb vállukra vegyék, majd a magasba dobálják. A hosszas ünneplés és pezsgőzés után előbb az öltözőbe vonultak a szegedi fiúk, akik maguk között még pezsgőztek és énekeltek egy keveset, majd törzshelyükre, a John Bull Pub sörözőbe mentek vacsorázni. Persze ez sem volt egyszerű, hiszen lépten-nyomon megállították őket a szurkolók, akik autogramokat kértek, gratuláltak, és hosszan éltették a döntő negyedik összecsapásának hőseit. A sörözőben sem maradtak túl sokáig a játékosok, mert este tíz órára már várta őket sok ezer szurkoló a Széchenyi térre, a Városháza elé. A szegedi főtéren karneváli hangulat uralkodott. A leghangosabban azok a rigmusok szóltak, amelyek a Szegedet dicsérték, és amelyeket a mérkőzéseken is gyakran skandál a Bközép. Az ünneplés közepette Bajusz Sándor, a csapat egyik legidősebb tagja tréfásan megjegyezte: „Tizenegy éve nyertünk legutóbb aranyat, és én azt sem bánnám, ha legközelebb megint tizenegy esztendő elmúltával lennénk bajnokok, csak akkor is tagja lehetnék az együttesnek.” A legutóbb bajnokságot nyerő gárdából Mezei Richárd és Berta Róbert is szerepelt szerda este az aranycsapatban. „Ennél szebb búcsút el sem tudnék képzelni – mondta Mezei Richárd, aki befejezi aktív sportpályafutását. – Aranyérmesként vonulhatok vissza, ráadásul itthon szereztük meg ezt az érmet. Hatalmas volt rajtunk a nyomás, de bírtuk idegekkel és erővel is. Hálával tartozom az elmúlt esztendőkért társaimnak, a közönségnek és a klub vezetőinek.”