A hátvéd, aki maga a Liverpool

F. Z.F. Z.
2007.05.23. 16:35
Címkék

A nemzetközi sajtó szemében Steven Gerrard a Liverpool ikonja, a szurkolókéban Jamie Carragher. Angliában a csupa szív és fáradhatatlan játékos megtestesítője a 29 éves védő, akiből Rafa Benítez faragott vérbeli középhátvédet. Carraghert 1992-ben fedezte fel a klub utánpótlásért felelős stábja, és azonnal inasszerződést kötöttek a tinivel, aki akkoriban még a városi vetélytársnak, az Evertonnak szurkolt.

Azóta a „vörösöknél” lehúzott évek hithű és elkötelezett Liverpool-labdarúgót faragtak a védőből, akit sokoldalúságának és szűnni nem akaró győzni akarásának köszönhetően korábbi edzői előszeretettel tologattak a pályán. Játszott a jobb és a bal szélen, volt elősöprögető, szűrő és védekező középpályás, mielőtt Benítez berakta a védelem tengelyébe – ahol a legjobban érzi magát. 1996-os debütálása óta immár 468 tétmérkőzésen szerepelt a felnőttcsapatban, ezzel a klub történetének 24. játékosa lett, aki négyszáznál többször játszott az egyesület 115 éves históriája során. A 11. éve a nagycsapatban szereplő Carragher a Milan ellen pályafutása 11. kupadöntőjére készül, ami megsüvegelendő teljesítmény, ráadásul a Chelsea elleni elődöntő visszavágóján a klub egyedüli csúcstartójává lépett elő, miután az volt 90. európai kupamérkőzése. A régi rekordot Ian Callaghan tartotta, aki 1964 és 1978 között 89 nemzetközi kupameccsen szerepelt a vörösöknél.

„Sosem akarok más klubban játszani, itt akarok maradni egészen addig, amíg bekerülhetek a csapatba. Függetlenül a döntő eredményétől a napokban újabb szerződést kötök a Liverpoollal” – nyilatkozta a védő.

Ennek alighanem a szurkolók is örülnek, akik nótát (A csapat, amelynek minden tagja Carragher) is írtak már a hátvédről, de biztos kreálnak egy újabbat, ha kedvencük még néhány évig Liverpool-mezben remekel.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
43 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
48 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája