Mount Everest: Várkonyi sem kísérli meg a csúcstámadást

MTI MTIMTI MTI
2007.05.22. 16:37
Címkék
Az erős szél miatt mégsem indult el egyedül Várkonyi László hegymászó a Mount Everest csúcsára. A sportemberrel Hajnal Ágnes, az Ahico Everest Expedíció (2007) sajtóreferense beszélt kedden telefonon.
„Lefelé indulok. Az éjjel két csapat indult fel a hegyre, az egyik elég hamar visszafordult, erős szél volt” - mondta a hegymászó, hozzátéve, hogy a többi expedíció tagjai vele ellentétben oxigénpalackkal indultak el.„Ennél több időt itt fent tölteni józan ésszel nem lehet” - mondta Várkonyi, aki előzőleg azt tervezte, hogy közép-európai idő szerint hétfő este öt és nyolc óra között egyedül indul neki újra a Mount Everest csúcsának.Várkonyi László Klein Dáviddal együtt vasárnap éjfélkor kísérelte meg először a csúcstámadást, akkor Klein Dávid nem tudta folytatni az utat, mert gyomorpanaszai voltak. A két hegymászó visszafordult.Várkonyi azonban 8300 méter magasságban megállt, mert úgy döntött, újra megpróbálja elérni a 8850 méteres csúcsot, ezúttal egyedül.Ez azonban nagyon kockázatos vállalkozás lett volna, egyrészt mert a szervezete nem tudott volna akklimatizálódni, másrészt mert nem lett volna aki figyeli rajta a fizikai és szellemi elváltozásokat. A mászás 7-10 óráig is eltarthatott volna.A hegymászók oxigénpalack nélkül szerették volna elérni a Föld legmagasabb pontját. Magyaroknak ez még nem sikerült.Hajnal Ágnes az MTI-nek elmondta: a két hegymászó elindult lefelé. Csomagjaikat összepakolják, majd teherhordókat keresnek, akik a nepáli fővárosba, Katmanduba szállítják holmijukat.A két magyar a tervek szerint jövő hétfőn utazik haza Magyarországra.
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
5 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
5 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
6 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
7 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik