Fricskáztak a barcsiak

2007.05.21. 10:32
Címkék
Másfél héttel ezelőtt Szombathelyen már azt remélték, hogy ha győz a csapat a Siófok ellen, a hátralévő bajnokik már csak formalitásnak számítanak. Csakhogy a Siófok nyert, a Haladás pedig mármár élet-halál harcot vívott vasárnap a dobogós helyen álló Barccsal, és nem sikerült elvinnie a három pontot a déli határ menti városból.

Újkori nézőcsúcs született Barcson!

Bizony régen volt már, amikor ezerötszázan állták körbe a takaros futballpályát, vasárnap délután a Szombathelyi Haladás elleni mérkőzés azonban kicsalogatta a barcsi focirajongókat. Nos, a szurkolók nem is csalódtak, mert bár egyik csapat sem rúgott gólt, végig izgalmas, nagy iramú mérkőzést láthattak jó egyéni teljesítményekkel, és a másodosztályú meccsek szintjén ez a bajnoki megérdemelte a négyes osztályzatot.

A szombathelyi Andorka Péter lövése vezette be a mérkőzést, s az első félidőben kiegyenlített játék folyt, a hazai kapusnak két ziccert kellett védenie, mert még Balassa Péter is megtornáztatta.

A második félidőben aztán még jobban rákapcsolt a Haladás, de a leginkább a védekezésre koncentráló hazai csapatból mindig volt, aki megakadályozta a gólszerzést. Veszélyes helyzetig nem is jutott el egyik csapat sem, csak a szögletarány (3:8) mutatta a vendégek fölényét.

A döntetlen ellenére nagy volt az öröm a hazai táborban, hiszen a Barcs továbbra is dobogós helyen áll, míg a Haladás hívei bánkódhatnak, hiszen a csapat pontszámban így még messzebb került a feljutást jelentő első helytől.

A csoport élén továbbra is a Siófok csapata áll, a Felcsút szintúgy ötvenkét pontot szerezve követi a balatoni csapatot, a Barcs a harmadik, míg a Haladás immár a negyedik helyen áll.

Izgalmas lesz a vége…

Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
14 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
50 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Manu Bueno és Diomande is betalált a hajrában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
2 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
2 órája