Meggyőző siófoki siker

Tudósított: KESZTHELYI ZOLTÁNTudósított: KESZTHELYI ZOLTÁN
2007.05.20. 00:38
Címkék

Az idősebb siófoki drukkerek már a régi NB I-es időkről nosztalgiáztak a lelátón, nem véletlenül, hisz a csapat újra a másodosztályú tabella élén áll. Fölényesen is vezethetnének, ha megyei riválisaik ellen jobban szerepeltek volna. Nem véletlenül sóhajtott fel a meccs után Botos Antal, hogy csapata végre le tudott győzni egy szomszédvárat. A Kaposvölgye és a Barcs tucatnyi ponttól fosztotta meg a Siófokot, így ezért is létfontosságú volt, hogy végre győzzön a harmadik megyei rivális ellen. A hazai csapatból többen is hiányoztak sérülés miatt, ám a siófokiak kerete van annyira erős, hogy pótolni tudják a hiányzókat. Ebben rejlik tulajdonképpen a csapat ereje. Az első félidőben fölényben játszottak a hazaiak, semmit sem bíztak a véletlenre, nagyobb különbséggel is vezethettek volna. A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy a szurkolók eltervezték, a listavezető visszavett a tempóból. A Lelle elleni találkozó inkább edzőmeccsnek illett be a következő sorsdöntő fordulók előtt, amelyekre még rá is pihenhettek Botos Antal játékosai a második félidőben. A Siófok célja az első hely megszerzése, bár ahogy ők mondják, mindig a következő feladatra koncentrálnak. A gárda ezúttal gólzáporos győzelmet aratott, s ennek még nagy jelentősége is lehet, hiszen ez a mutató is dönthet a feljutásról. A Nyugati csoport többi meccséről a 10. oldalon tudósítunk

Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
13 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
49 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Manu Bueno és Diomande is betalált a hajrában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
2 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
2 órája