BL-aspiránsok csatája Ukrajnában

2007.05.18. 20:29
Címkék
Szerdán szuperrangadóval dúsított hétközi fordulót rendeznek Ukrajnában, amelyen a második helyen álló Sahtar Doneck az éllovas Dinamo Kijevet fogadja. Ebben az idényben már kétszer összecsapott a két élgárda, mindkétszer a kijeviek bizonyultak jobbnak, a Szuperkupában 2–1-ra, a bajnokságban pályaválasztóként pedig 1–0-ra. A Sahtar tíz győzelem mellett háromszor kapitulált hazai környezetben. Ezzel szemben a Kijev legutóbb tavaly novemberében a lyoni BL-mérkőzésen maradt alul tétmérkőzésen, a bajnokságban 9–5–0-s idegenbeli eredménysort produkált. Győzelme esetén a Sahtar még reménykedhetne az elsőségben, a közelmúlt egymás elleni donecki mérlege (2–0–3) azonban nem igazán támasztja alá a vágyait.A középmezőnyhöz tartozó csapatok mérkőznek a Tavrija Szimferopol (5.)–Zorja Luhanszk (12.) összecsapáson. Fordított szereposztásban az akkor pályaválasztó Zorja 1–0-ra győzött. A 7–2–4-es otthoni mérleggel rendelkező Tavrija a Dinamo Kijevtől elszenvedett vereség óta nem talált legyőzőre, igaz, viszonylag sokszor (háromszor) ikszelt, és csak egyszer járt teljes sikerrel. A vendégségben feltűnően gyenge (1–3–9) Zorija májusban még nem kapott ki, készer nyert, egyszer ikszelt.A Vorszkla Poltava (14.)–Metaliszt Harkiv (3.) párbaj inkább a házigazda számára fontos, és nem elsősorban azért, hogy visszavágjon a harkivi 2–1-es vereségért. Az otthon 4–4–5-ös eredménysort produkáló Poltava minden megtesz a kiesés elkerüléséért, április közepe óta veretlen, ebben az időszakban Kijevben is remizett. A Metaliszt már semmiképpen nem szorulhat le a dobogóról, viszont a BL-selejtezőt érő második helyre már csak matematikai esélye maradt. A bajnokságban remek sorozatot produkálnak a harkiviak, a legutóbbi hét meccsüket megnyerték, árnyalja azonban a képet, hogy ezen közben a kupában oda-vissza kikapott a Dinamo Kijevtől.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
38 perce

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütés a második menetben, Dubois maradt a nehézsúlyú világbajnok

Ökölvívás
1 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin; a kapus is posztolt

Légiósok
1 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
1 órája

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2 órája