Tímár Krisztián: pihenő!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.05.11. 15:21
Címkék
A Ferencváros elöljárói szerették volna, ha az NB II-es bajnokság hajrájában számíthatnak korábbi labdarúgójuk, Tímár Krisztián játékára. Ám az elképzelésből nem lesz valóság…

Hat fordulóval a bajnokság befe jezése előtt továbbra sem lehet tudni, hogy a Ferencváros vagy a Nyíregyháza csapata végez az NB II Keleti csoportjának az élén. A két együttes az eddigi játéknapokon egyaránt tizenöt győzelmet aratott, nyolcszor játszott döntetlent és egyszer maradt pont nélkül, így a Fradi csak azért áll pillanatnyilag a Spartacus előtt, mert gólkülönbsége kettővel jobb. Ebben a kiélezett helyzetben érthető, hogy a fővárosi klub vezetői arra gondoltak, a hajrára megszerzik Tímár Krisztiánnak a játékjogát, aki az ősszel még a csapatukat erősítette, a tavasszal pedig a Championshipben szereplő Plymouth gárdájában futballozott kölcsönben. Az angol második vonalban már véget ért a versengés (a Buzsáky Ákost és Halmosi Pétert is foglalkoztató együttes a 11. helyen végzett), így elvileg nem lenne akadálya annak, hogy Tímár Krisztián az FTC-t próbálja segíteni.

A védő meg is jelent az Üllői úti stadionban, beszélt a vezetőedzővel, Zoran Kunticcsal, és azt kérte, hogy időnként a csapattal tréningezhessen. A szakember – aki korábban együtt futballozott Tímár Krisztiánnal – azt válaszolta, ennek nincs akadálya, de minden bizonnyal lesz olyan jellegű taktikai gyakorlás, amikor neki nem juthat szerep. Az edző aligha hitte, hogy mennyire igaza lesz: hamar kiderült, hogy egyáltalán nem kaphat lehetőséget.

„Örültünk volna, ha Krisztián a hajrában nálunk futballozik, vele egyértelműen erősebbek lettünk volna – mondta a Fradi klubigazgatója, Tepszics Ignác. – Azonban a játékost egyfelől június tizedikéig szerződés köti a Plymouthhoz, másrészt mivel a télen egyszer már kedvezménnyel igazolt, most ugyanerre a megoldásra nincs lehetősége.”

A soron következő, Jászberény elleni bajnoki találkozót két tehetséges fiatal, Nagy Sándor és Nagy József is kénytelen kihagyni. Pedig a hét végi bajnoki meccs kezdési időpontját éppen azért hozták előre fél kettőre, hogy azon a két futballista pályára lépjen, majd este hét órakor az U19-es válogatottal elrepülhessen Írországba. Nos, el is repülnek, ám mivel a válogatott tatai összetartásáról nem lehet hiányozni, a két fiatal nem játszhat Jászberényben.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik