Cseh László: vendégsiker

O. Z.O. Z.
2007.05.07. 00:43
Címkék

Cseh László a hét végén a Torino melletti Mondoviba utazott, hogy egy korábbi meghívásnak tegyen eleget. A világbajnok volt ugyanis az egyik sztárvendége a helyi utánpótlás-viadalnak, amelyen rajta kívül olyan klasszisok jelentek meg, mint a francia Laure Manaudou, az olasz Luca Marin és Federica Pellegrini, továbbá az osztrák Markus Rogan. S ha már ennyi remek úszó összegyűlt, nem maradhatott el egy kis gálaverseny sem. A fiúk 400 méter vegyesen csaptak össze a 25 méteres medencében, s elsőként Cseh ért célba (4:12.44). Hat másodperccel előzte meg Rogant és Marint – ne feledjük, utóbbitól az elmúlt két versenyén kikapott. „Lélekerősítő siker volt – mondta Cseh László. – Jólesett Marin előtt célba érni azután, hogy a hétfői edzésen majdnem meghaltam. Nagyszerű volt a hangulat, a verseny után rengeteg autogramkérő kisgyerek rohant meg minket. Mit mondjak, legalább annyit küzdöttem velük, mint a négyszáz vegyesen Marinékkal.”

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
4 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
4 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
5 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
5 órája