WERDER BREMEN (német) ESPANYOL (spanyol)

2007.05.04. 23:44
Címkék

4. perc: A félpályánál vesztett labdát az Espanyol, ami végzetesnek bizonyult. Diegóról Almeida elé pattant a labda, aki a kapujából messze kifutó Iraizoz felett 22 méterről emelt a kapuba.

1–0

19. perc: A tizenhatos bal oldalánál Klose tolta meg a labdát Torrejón mellett, a spanyol védő közelebb lépett hozzá, de nem bántotta, a német csatár viszont látványosan feldobta magát. A játékvezető teljesen jogosan adott sárga lapot a tavalyi vb gólkirályának, és mivel a második percben már könyöklésért is figyelmeztette, kiállította Klosét. 41. perc: Jobb oldali beadás után Jensen tíz méterről szép mozdulattal, félfordulatból lőtt, a nem túl erős labdát Iraizoz ölelte magához. 50. perc: Riera zárkózott fel a spanyol támadással a bal oldalon, félmagas beadását – a hétvégi bajnokin is bizonytalankodó – Reinke kiejtette, így Corónak nem okozott gondot nyolc méterről a kapu közepébe helyezni a labdát.

1–1

60. perc: Luis García bal oldali szögletrúgása után Lacruz remek ütemben emelkedett a hosszú oldalon az ötös sarkánál, és a védővel a nyakán, a tehetetlen Reinke mellett szépen bólintotta a labdát a bal alsó sarokba.

1–2

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
13 perce

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
54 perce

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
1 órája

Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont

Téli sportok
1 órája

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
1 órája

Újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál – hivatalos

F1
1 órája

A futsal BL-ben bíráskodhat a magyar játékvezető – hivatalos

Minden más foci
2 órája

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2 órája