Egy Dudás sem fér meg...

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2007.05.03. 23:37
Címkék
Olcsó poén, de biztos vagyok benne, hogy a Győr Dudás Ádámmal a soraiban is ki tudott volna kapni a múlt szombaton 3–0-ra Debrecenben. Egyszerűen nem hiszem, hogy a világszerte rettegett Pákolicz, Tokody, Csermelyi csatársor vagy a Bank, Jäkl, Müller, Rozsi középpályássor olyan csodálatos képességű labdarúgókból állna, hogy képtelenség ilyen futballisták között elképzelni egy tejfelesszájú sihedert, aki csupán az ifjúsági Európa-válogatottságig vitte.

Márpedig úgy tűnik, hogy a jelenkori Győrnél ez kevés. A csapat nyilván szeretné megismételni a tavalyi kilencedik helyet vagy a három évvel ezelőtti tizediket, mert egyelőre bizony csak a tizenegyedik helyen szerénykedik az együttes.

Halkan megjegyzendő, hogy az ellenfélnél nem okozott gondot a szintén meglehetősen fiatal Dzsudzsák Balázs szerepeltetése. Az sem mellékes tény, hogy az MLSZ kinyilvánította, a jelenlegi ifistáktól várja a sportág megújulását, hogy Dudás Ádámnak több kortársa rendszeresen tagja a válogatott keretnek, s hogy az MTK például teljes klubmodelljét építette (nem is sikertelenül) a fiatalításra.

De a világverő Győri ETO számára fontosabbak a jelenlegi, nemes szakmai célok (mondom, nyilván a kilencedik hely minden áron való megkaparintása), mint a fiatalok beépítése. Különben is – tudhattuk meg Klement István edzőtől – ez a fiú a csapattal közös felkészülés helyett holmi Arsenalhoz, Tottenhamhez meg Glasgow Rangershöz járt próbajátékra, nem átallott az ifjúsági válogatottal Eb-selejtezőtornát nyerni, sőt a bűnlajstromnak még nincs vége: képes volt elfogadni az UEFA meghívását az Európa-válogatottba, s ott ráadásul két meccsen pályára is lépett, mi több, alattomos módon egy húszméteres bombagóllal hívta fel magára a figyelmet.

Értik?!

Ilyesmiket csinált, amikor a győri hátsó füvesen kellett volna oldalazva futnia, és „beépülnie" a csapatba.

Ha tényleg ez az oka annak, hogy nem fér be a jelenlegi, méltán csodált és ünnepelt győri csapatba, az valóban érthetetlen. Pedig milyen büszkék voltak Győrben, amikor a tragikus sorsú Fehér Miklós, majd Priskin Tamás nagy profi csapathoz került. Ha így megy tovább, nem Dudás Ádám lesz a következő győri büszkeség, s ebben talán jelenlegi edzőinek, vezetőinek is van felelőssége.

Szavazás

Mi a véleménye a győri Dudás Ádám mellőzéséről?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
20 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
49 perce

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
1 órája

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
1 órája