Itt is három a magyar igazság

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 23:05
Címkék

Huszonhatodik kupagyőzel mét ünnepli Sáfár Szabolcs csapata, az osztrák Austria Wien, miután kedden 2–1-es győzelmet aratott a döntőben a Csizmadia Csabát végig a soraiban tudó Mattersburg ellen. A bécsi csapat kapusa boldog, hiszen kevés játékos mondhatja el magáról, hogy egymás után háromszor sikerül klubjával elhódítania a kupagyőzteseknek járó díszes trófeát, méghozzá főszereplőként.

„Fontos volt a győzelmünk, mert így elindulhatunk az UEFA-kupa selejtezőjében” – mondta a tizennégyszeres magyar válogatott Sáfár Szabolcs, majd elárulta: a kupadiadal valamelyest feledtetheti a fővárosi csapat idei visszafogott teljesítményét.

„A tavalyi bajnokcsapatunk szétszéledt, főleg fiatalok érkeztek a keretbe” – világított rá a gyengébb szereplés egyik lehetséges okára Sáfár Szabolcs. Érdekesség, hogy az Austria ellenfele a tavalyi kupakiírásban is a Mattersburg volt a fináléban, akkor 3–0 lett a végeredmény. Miben különbözött az akkori és a mostani összecsapás?

„Tavaly a burgenlandi csapat volt nehéz helyzetben, sokáig a kiesés ellen harcolt, mi pedig bajnokok lettünk. Az idén a mattersburgiaknak megy jól, mi pedig csak a tabella közepén szerénykedünk – árulta el a kapus, majd sietve hozzátette: – Persze egyik alkalommal sem volt könnyű dolgunk.”

Csizmadia Csaba, a vesztes csapat magyar légiósa csalódottan beszélt a mérkőzésről („…saját magunkat vertük meg, a bécsiek két perc alatt eldöntötték a mérkőzést”), ám elismeréssel szólt Sáfár Szabolcs teljesítményéről: „Nagyon jól védett, a 89. percben bravúrral hárította Carsten Jancker bombáját. A korábban megbeszélt mezcsere a bánatom ellenére sem maradt el Szabolccsal, igaz, a kupának jobban örültem volna.”

Legfrissebb hírek

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
9 perce

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
14 perce

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
21 perce

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Ismét eltiltották az olimpiai ezüstérmes súlylökő Raven Saunderst

Atlétika
34 perce

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól ellenére vereséggel kezdett a Rennes

Kézilabda
41 perce

Tóth Alex: Elég peches volt a vége, mindenki érezte, meglehet a pontszerzés

Magyar válogatott
43 perce

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
59 perce
Ezek is érdekelhetik