Csak a pénz számít

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 23:05
Címkék

Nem került pont Halmosi Pé ter és Tímár Krisztián átigazolási ügyére. Az angol második liga 12. helyén álló Plymouth Argyle januárban a DVSC-TEVA-tól és a Ferencvárostól fél évre vette kölcsönbe a két játékost (az első keretnek Buzsáky Ákos is tagja), s szerzett egyben opciós jogot a duó szerződtetésére.

Halmosi Péter minden idők legdrágább Plymouth-futballistája lehet, már amennyiben a dél-angliaiak kiegyenlítik a 400 ezer fontos (145 millió forintos) számla 325 ezer fontos hátralékát. Tímár Krisztiánért a már kifizetett 30 ezer után további 50 ezer fontot (18 millió forintot) kellene átutalniuk a kikötővárosiaknak az FTC számlájára. Mivel a Plymouth az éves költségvetések tekintetében hátulról harmadik a liga klubjainak rangsorában, a menedzsment minden apró – Halmosi Péter esetében nagyobb – kiadással kapcsolatos döntést megfontol.

„Michael Dunford, a Plymouth ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a klub még nem határozta meg a jövő évi keretöszszeget, így nem lehet tudni, mennyi pénzt fordíthat játékosvásárlásra – mondta Filipovics Vladan FIFA-licences játékosügynök. – Habár eltérő összegekről van szó, a két játékos átigazolását egy csomagban kezelik az angolok.”

Az internetes oldalakon és a lapokban több alkalommal is a meccs emberének jelölt Halmosi Péter produkciójával két premiershipes, valamint négy másodosztályú klub érdeklődését is felkeltette a tavasz folyamán, míg Tímár Krisztián továbbra is a Championshipben folytathatná pályafutását.

Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
23 perce

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
51 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
56 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
1 órája

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik