Az elveszített tisztelet

Az edző lélektanáról készülhetne hollywoodi szuperprodukció, mondjuk a borostás, szúrós tekintetű Bruce Willis főszereplésével, s még az sincs kizárva, hogy Nick Hornby barátunk, a zseniális Arsenal-szurkoló angol író egyszer majd papírra veti Arsene Wenger történetét.

Urbányi István még nem tart ott, hogy főszerepet kapjon, vagy regényt írjanak róla. Ez persze nemcsak az ő hibája, hanem a XXI. század magyar futballjáé is. Egyre kevesebb embert érdekel, ahogy egy tréner a kispad elé kirajzolt vonalak között ugrabugrál, gesztikulál, integet és enyhe szereplési vágytól hajtva úgy vezényel, mint Herbert von Karajan. Pláne, ha mindez nem társul látványos győzelmekkel, emlékezetes sikerekkel.

Az Újpest pénteken megalázó vereséget szenvedett a már szinte kiesett Váctól. Urbányi gesztusai, kiabálásai, mi több, taktikai elképzelései semmivé foszlottak.

Alighanem igaza lehet Kovács Péternek, az Újpest néhány hónapja visszavonulót fújó vezetőjének, aki azt mondta: „A futást nem lehet elrontani.” Jól látta ő, nem kell különösebb tehetség ahhoz, hogy valaki hajtson, megszakadjon a győzelemért, örömet szerezzen több ezer (Vácott több száz...) drukkernek.

De ha már a futás is gond, ha már a lelkesedés csírája sem látszik, akkor ott nagy baj van.
Olyannyira, hogy már a szurkolók is felemelték a hangjukat. Nem a lelátón, kórusban, görögtűzzel, füstfelhővel kísérve, hanem enyhén feszült állapotban, a meccs után, az öltözőben. Ez történt Vácott, ám ahogy hírlik, nem volt fenyegetőzés, mint néhány hete az Üllői úton egy Fradi-edzést követően, ahol a zöld-fehér hívek még ifjabb Albert Flóriánba is belekötöttek.

Az újpesti drukkerek állítólag az összefogás jegyében, segítő szándéktól vezérelve beszélgettek el a játékosokkal és a szakmai stábbal.

Annak idején Várhidi Pál vagy Baróti Lajos edzősködése alatt aligha fordulhatott elő ilyesmi.

Igaz, ők a játékosaikkal együtt megdolgoztak a tiszteletért.