A jól játszó Vasas átszakította a gátat

RODICS DÁNIEL, ROSTA VIKTORRODICS DÁNIEL, ROSTA VIKTOR
2007.04.29. 00:00
Címkék
A Vasas hazai környezetben simán nyert (13–9) az orosz Csehov ellen az Euroliga C-csoportjának 6. (utolsó) fordulójában, és mivel az Eger pontot vesztett, bejutott a negyeddöntőbe.

„Rossz formában vagyunk. Át kell szakadnia a gátnak, utána megindulunk felfelé” – mondta a Vasas–Csehov Euroliga-meccs előtti napon Varga Dániel. A gát rögtön az első negyedben átszakadt, nem is állt semmi a Vasas útjába ezután! Az első pillanattól remekül pólózott a magyar gárda, az oroszok eleinte csak kapkodták a fejüket, nem tudták tartani a lépést az alig hibázó házigazdával. A második negyed kezdetén már öt góllal vezetett a Vasas (8–3), a különbség a folytatásban sem csökkent jelentősen. A szünetben, négygólos vezetésük tudtában nyugodtak is lehettek volna a magyar együttes tagjai, hiszen a győzelmük nem forgott veszélyben, de közben az Eger–Pro Recco meccsre is gondolniuk kellett, hiszen az egriek pontvesztése nélkül a Csehov elleni siker mit sem ér… A félidőben döntetlenre állt az Eger (5–5), ekkor tehát a Vasas mondhatta magát továbbjutónak.

A nagyszünet után is jól játszott, s magabiztosan őrizte előnyét a hazai gárda a Komjádi uszodában, a kulcsemberek közül Steinmetz Ádám, Hosnyánszky Norbert és Varga Dániel ezúttal gólerősen pólózott, Földi László edzőnek egyedül a gyatra emberelőny-kihasználás miatt fájhatott a feje. A végső dudaszó pillanatában 13–9 állt az eredményjelzőn, de ezzel még nem ért véget az este a Komjádi uszodában…

Legfrissebb hírek

BL-alapszakasz: a PSG nem állt meg két gólnál – Manchesterben ütik ki a Cityt?

Bajnokok Ligája
11 perce

Mindkét csapat távoli, megpattanó lövésből talált be: Roma–Real Madrid 1–1

Bajnokok Ligája
29 perce

Hibátlan maradt, és továbbjutott a Magdeburg, egy góllal nyert az Aalborg a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
38 perce

Potyognak a gólok Angliában, vezet a Villa és a PSG is – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
55 perce

Lénárt Ágota Gulácsiékról: Az ilyen támadások után poszttraumás stressz alakulhat ki

Spanyol labdarúgás
59 perce

Amerikából jöttem: oké, ilyen Super Bowlt akarunk látni!

Amerikai sportok
1 órája

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

A Veszprém most tíz góllal verte meg a Partizan Beogradot

Kézilabda
1 órája