Nem vagyunk egyformák

A továbbjutásról álmodozó Győrt nagyon megverték, a csupán a szép búcsúban reménykedő FTC viszont kemény csatában maradt alul a neki rendelt európai kézilabdakupában. A lényeg szempontjából – kiestünk – a háttér elintézhető egy kézlegyintéssel, ám esetünkben mégis fontos szerep jutott a körülményeknek.

Alighogy kikaptak a győriek Dániában, Róth edző máris közölte, hogy a vasárnapi visszavágóig csak azokat kívánja látni az edzéseken, akik hisznek abban, hogy megfordítható az állás. Hozzátette – ez a profik között ritka, de figyelemre méltó gesztus –, hogy a kishitűeknek nem lesz semmiféle bántódásuk. Az edzéseken természetesen nem volt hiányzó, a visszavágón viszont kiderült, hogy más az elhatározás, és más a tett. Róth Kálmán alapvetően lelki okokra vezette vissza, hogy a visszavágó csupán formalitás volt, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy kevesebb volt az elszántság a játékosaiban a kelleténél.

A Fradinál szó sem volt hétközi ultimátumról, talán mert az esélyeket valósan mérték fel, egy pillanatig sem jutott eszébe senkinek, hogy az önszuggesztió eltakarhatja a valóságot, kiegyenlítheti a valós erőviszonyokat. Akkor sem élt megrendítő eszközökkel Németh András, amikor hét (!) góllal mentek el a románok, nyugtatta, biztatta játékosait – mint mindig. Bevált módszerének most is lett eredménye, csapata egyre jobban belelendült, amitől erőre, önbizalomra leltek a játékosai olyannyira, hogy a lefújás előtt nem sokkal már vezetett a Fradi, s végül a játékvezetők is kellettek ahhoz, hogy ne hozhassa döntetlenre a meccset.

Róth és Németh módszerét nem érdemes egymással szembeállítani, a váratlan és a megszokott egyaránt felrázhatja a sportolót. Hitét viszont csak akkor erősítheti meg, ha valóban van benne.
Az igazság mindig kiderül.