Nem történt semmi…

Tudom, utólag könnyű okosnak lenni. Kollégáim és barátaim igazolhatják, nem hittem, hogy az UEFA számunkra kedvezően dönthet az EURO 2012-es pályázat kapcsán. Reméltem, de nem hittem. Badarság lett volna ránk és a horvátokra bízni az Európa-bajnokságot. Sem üzletileg, sem politikailag nem lett volna megalapozott a döntés. Az érzelem ilyenkor nem pendíthet meg egyetlen húrt sem.

Egyszerűen súlytalanok vagyunk.

Kis ország, még kisebb focival.

Ettől még érezhetnénk jól magunkat, de az sem megy. Inkább elmegyünk Genfbe, megkérdezzük Michel Platinit, az UEFA elnökét, miként történhetett meg velünk…

Tényleg, mi is történt?

Pályáztunk, és nem nyertünk. Volt rá 33 százalék esélyünk, de igazából az esélytelenek nyugalmával rajtoltunk – immár harmadszor.

Tulajdonképpen nem történt semmi, csak elválunk csendben (…) a horvátoktól. Talán előtte még – megszokásból – sarat dobálunk rájuk.

A probléma nem az, hogy nem nyertük el a 2012-es Eb rendezési jogát, hanem az, hogy azt reméltük, majd a külső erő megoldja a gondjainkat. Hogy a magyar futball fölül elkerült az az esernyő, amely az UEFA döntéséig eltakarta majdnem az összes bajunkat.
Ismét magunkra maradtunk.

Az Eb sodrásának ereje helyett magunknak kell rendbe tennünk a futballunkat. Pályákat építeni – reméljük az OLLÉ program sikerrel jár. Edzőket képezni – hát ez még csak dereng a látóhatáron. Fiatalokat nevelni – szerencsére őket csak elrontani lehet, de nekünk sikerül… Visszacsalni a nézőket a lelátókra – akár egy kis őszinte, ám ügyetlen játékkal is el lehetne bennünket csábítani. Visszacsalni a szponzorokat a futballba – na, ez már nehezebb lesz.

Maradt a régi futball, a régi közeg, a régi emberek.

Maradt a futballtársadalom. És maradtunk mi is, akik szívesebben nézünk külföldi focit.

Ők jól érzik magukat. Mi nem. Mondom, nem történt semmi. És nem hiszem, hogy jelentős változás várható.

Csak remélem…