„Tiszta a lelkiismeretem a döntés után is”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.04.19. 23:09
Címkék

A magyar sportvezetők állítják: Mircea Sandu (is) tőrbe csalt minket. Az 1990 óta a Román Labdarúgó-szövetség élén álló elnök az ukrán Hrihorij Szurkisszal együtt januárban a volt szocialista országok szavazatai révén került be az UEFA végrehajtó bizottságába, nem sokkal később pedig bőszen nyilatkozták, a döntésnél a magyar–horvát pályázatot támogatják. Sőt, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke, Hrihorij Szurkisz azt is elhitette velünk, hogy ők a 2016-os Eb-re készülnek, mondván, a mostani kontinensviadalnál úgysem rúghatnak labdába. Szerdán Mircea Sandu egyike volt, akik az ukrán– lengyel pályázatra adták le voksukat.

A magyar pályázat egyetlen szavazatot sem kapott...

Kérem, ne is folytassa – vágott közbe Mircea Sandu. – A döntéssel kapcsolatban, kérem, hívja az UEFA sajtóosztályát. Én nem igazán nyilatkozhatom a szerdai döntésről.

Azért egy-két rövid kérdést csak feltennék, aztán eldönti, hogy válaszol rájuk, vagy sem.

Rendben. Halljuk.

Sok mindent hallani a szerdai szavazással kapcsolatban. Elárulná, hogy végül mi döntött az ukrán–lengyel pályázat mellett?

A bizottságban a legtöbben úgy gondoltuk – és ezt korábban már több fórumon is hangoztattuk –, hogy az UEFA-nak mindenféleképpen kelet felé kell nyitnia. Meg kell adnunk az esélyt a felzárkózásra, a fejlődésre, és azt hiszem, ez a mostani döntésünk egyértelműen bizonyította, hogy nem csak a levegőbe beszéltünk. Azt ne várja tőlem, hogy részleteket is eláruljak.

Jó, de ön miért döntött végül az ukrán–lengyel rendezés mellett?

Higgye el, számomra teljesen mindegy volt, hogy Magyarország Horvátországgal közösen vagy az ukránok a lengyelekkel rendezhetnek Európa-bajnokságot. A lényeg a számomra az volt, hogy kelet felé nyissunk.

Az olaszokra ön tehát semmiképpen sem szavazott volna?

Ebben az egyben biztos voltam. Az olasz sportvezetőknek sok mindenen változtatniuk kell a jövőben, gondolok itt többek között a biztonságra és a szervezésre. Ezek szerint az sem igaz, hogy a döntés előtti éjszakán még nem tudta, hogy az olaszokra vagy az ukrán–lengyel kandidálásra szavaz?

Ezt nem tudom, honnan veszi.

Azt hallani, az a Hrihorij Szurkisz győzte meg, aki köztudomásúan jó barátságban van önnel.

Maradjunk annyiban, hogy a végrehajtó bizottságban mindenkivel különösen jó barátságot ápolok.

Korábban úgy nyilatkozott, hogy minket támogat, és szerdán ránk adja le a voksát. Nem gondolja úgy, hogy becsapta azokat, akiket biztosított a támogatásáról?

Az természetes, hogy az ilyen időszakokban mindenki próbálja maga mellé állítani a bizottság tagjait. Mivel én korábban senkinek sem ígértem semmit, így azt gondolom, hogy tiszta a lelkiismeretem a döntés után is.

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
4 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
4 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
46 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája