Izgalmak nélküli elődöntők

2007.04.19. 23:09
Címkék

A TEVA női Magyar Kupa elődöntőit rendezték meg csütörtökön Gödöllőn. A Nyíregyháza rendkívül olajozott csapat benyomását keltette a BSE ellen, centere, Erdősné Balogh Erika vezérletével könnyedén nyert a hatvanperces, háromjátszmás találkozón. A fővárosiak küzdöttek, akarták a győzelmet, de kevés tudatosság érződött a produkciójukon, inkább improvizáltak, ötletjátékot nyújtottak, ami kevésnek bizonyult az erőtől és önbizalomtól duzzadó nyírségiek ellen. A Gödöllőnek pocsék szervafogadása miatt esélye sem volt a címvédő Vasas elleni mecscsen. Az óbudai együttes nyitójátéka és mezőnymunkája dicséretet érdemel, Dégi Barbara vezérletével megérdemelten győzött. A hazai csapatban kis túlzással csak a cserejátékosok nyújtottak értékelhető teljesítményt, ám ők érthetetlenül kevés lehetőséget kaptak. Ahogy 2005-ben és tavaly, idén is Vasas–Nyíregyháza döntő lesz. Ha a fővárosiak nyernek, egymásután harmadszor ünnepelhetnek aranyérmet, s megtarthatják a Magyar Kupa vándorserlegét. ½

Legfrissebb hírek

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
6 perce

Faragó Kamilla BL-éremre hajt új csapatával, jól érzi magát Spanyolországban

Vízilabda
8 perce

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Fradi szélsőjét

Kézilabda
45 perce

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
1 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
1 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
2 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2 órája