Kezdődhet az afrikai tánc

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2007.04.17. 01:29
Címkék
Két klub, amely örömmel vesz külföldről futballistákat. Két légiós, aki meghatározó labdarúgója lett magyar csapatának. A Diósgyőr és a Debrecen afrikai támadójának játékát elemeztük.

A szenegáli Ibrahim Sidibe második szezonját tölti a Debrecenben, és egy aranyéremmel már gazdagodott a gyűjteménye – úgy tűnik, idén is bajnoki címet ünnepelhet a Loki színeiben, sőt ha ilyen ütemben termeli a gólokat, a gólkirálynak járó díjat is átveheti az évad végén. Miskolcon mások a célok: a kameruni Halidou Douva és a többi külföldről szerződtetett játékos is azért érkezett Magyarországra, hogy rutint szerezzen, s később az egyesület jó pénzért túladjon rajta. Nos, a DVTK csatára mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet: bár a bajnokságban egyelőre nem ő a rivális kapusok réme, a Magyar Kupában eredményesen futballozik, legutóbb Zalaegerszegen például két gólt szerzett. A keddi Diósgyőr–Debrecen MK-elődöntő első mérkőzése előtt a két afrikai támadót hasonlítjuk össze, különösen a csatárokra jellemző szempontok alapján. Érdekesség, hogy a két kupameccs között pénteken a bajnokságban is megmérkőzik egymással a két csapat.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
4 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik