Szívzűr

A Fradi egyszerűen nincs.

Akadnak közöttünk emberek, akik használják a címert, a nimbuszt, igyekeznek tőkét kovácsolni abból, amit a Fradi – fogalomként – jelent, ám ez nem számít. Ténykedésük visszaélés – a dicső múlttal, a szép emlékekkel, a hűséggel, mindazzal, ami ott volt, van és lesz száz- és százezrek szívében.

Előbb a vezérek bizonyították be alkalmatlanságukat, szorgoskodásuk nyomán eltűnt minden, pénz, paripa és fegyver, aztán jöttek (és maradtak) a játékosok, akiknél – figyelem! – a motivációt hiányolta Gellei Imre, amikor fölállt a kispadról.

Emlékezzünk: amikor a csapat nyáron megkezdte a másodosztályt, a bérletvásárlásnak álcázott adakozás során olyanok is kinyitották a pénztárcájukat, akiknek eszük ágában sem volt fölülni a lelátóra, egyszerűen csak segíteni akartak.

Ha úgy tetszik – legyünk stílszerűek – csak a (Fradi-)szívüket küldték ki. Aztán vagy hallottak róla, vagy nem, de a pályán poroszkáló ifjak mostanság mindössze egy félidőn át voltak harcosak a négyből a Vasas elleni ötvenmilliót érő kupameccsen, szombaton pedig a Kecskemét azért nyerhetett az Üllői úton, mert – akart. Azaz: hozta a minimumot.

Miközben az Üllői úton képtelenek rá. A nagyfőnök azt mondja, a végsőkig kiálltak Gellei Imre mellett, az edző pedig azt, hogy az első szóra elfogadták a lemondását.

A különbség, hogy a Fradi-elöljáróknak már esztendők óta nincs hitelük, Gellei Imrének pedig van, s lenne akkor is, ha az ország összes létező Furulyása, Ináncsyja, Dámosyja egyszerre, közös nyilatkozatban vonná meg tőle a bizalmat.

Egyszerű: nem a szavak számítanak.

A Fradi az élen áll a másodosztályban, bajnok lehet. Ami szép siker, de azért illene idejében szólni a vezérkarnak, hogy csak érmek járnak érte, első osztályú licenc automatikusan – nem.

Ahhoz háttér kell. Hiteles(ített).