Húsvéti nagytakarítás Fehérvárott

SZ. J.SZ. J.
2007.04.11. 23:34
Címkék

Fehérvárott néhány nappal húsvét után kezdtek nagytakarításba. A tavaszi szezonban rendkívül gyengén szereplő (az utóbbi tizenkét meccséből kettőt nyert meg a „Vidi”) együttes ügyvezetője, Gál László már korábban is kijelentette, edzőcsere nem lesz Fehérvárott, néhány játékostól azonban megválhatnak. Nos, megválnak. A délutáni edzést követően ugyanis kifüggesztették az öltözőben annak a keretnek a névsorát, amely szombaton szerepel Tatabányán. Két hatalmas meglepetés: nem szerepel a listán az elmúlt bajnokság legjobbja, Kuttor Attila csapatkapitány, továbbá a legeredményesebb gólszerző, Horváth Ferenc. Szintén kimaradt a horvát légiós, Antonio Kovac, aki január óta próbál bekerülni a csapatba, sikertelenül. Hogy ez a mellőzés csak egy-két meccsre szól-e, avagy a szezon egészére, azt egyelőre nem tudni… A játékosokkal együtt nem szoktak edzőt is meneszteni, Marijan Vlak így megnyugodhatott – bár arra a szakvezető sem talált magyarázatot, mi az oka a gyengébb szereplésnek. A horvát tréner elmondta, ő ebben a fél évben alapos helyzetelemzést végez, és csak később derül ki, hogy a nyártól folytathatja-e a munkát vagy sem. A Fehérvár nem mondott le az erősítésről: elsősorban a Temesvárról nemrégiben hazaérkező Simek Péter játékengedélyét próbálja megszerezni.

Legfrissebb hírek

Molnár Martin dobogóra állna a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
5 perce

Umathum Ádám: Mindent megteszünk, hogy a csoportkörben, Európában tudjunk szerepelni

Labdarúgó NB I
23 perce

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
24 perce

Udvardy párosban is búcsúzott a wimbledoni tenisztornától

Tenisz
34 perce

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
42 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
49 perce

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik