Célkeresztben Peking

O. Z.O. Z.
2007.04.11. 23:34
Címkék

A melbourne-i világbajnokság végeztével az úszóknál máris a pekingi olimpia került célkeresztbe, amely több szempontból is nagy kihívást jelent az edzőknek, vezetőknek. Egyrészt a nagy időeltolódás miatt ügyelni kell az akklimatizációs időre, ami Melbourne-ben is megnehezítette az európaiak dolgát. Ez inkább szervezési feladat, viszont az olimpiai program felforgatása (Pekingben reggel tartják majd a döntőket, míg az előfutamokat délután) inkább szakmai jellegű kérdés. Ezzel kapcsolatban Kiss László szövetségi kapitány elmondta, hogy a magyar edzőkre egyeztetések sora vár, amelyek témája a helyes akklimatizáció mellett az edzésprogramoknak a reggeli döntőkhöz igazítása lesz. A cél elérése érdekében az úszószövetség úgy döntött, hogy a július 25-én kezdődő országos bajnokság programját is az olimpiaival megegyező időrend szerint állítja össze, s tekintettel arra, hogy a versenyek fedett uszodában lesznek, helyszínnek a Komjádit választották, noha a tavalyi Európabajnokságra épített margitszigeti nyitott Széchy Tamás uszodában is lehet versenyezni. Eddig négy magyar úszó (Szepesi Nikolett, Cseh László, Kerékjártó Tamás, Gyurta Dániel) összesen nyolc versenyszámban szerzett kvótát az olimpiára.

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
4 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
4 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
5 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
5 órája